Kampánycélra használják, az erőszakot növelik vele

2020. július 28. 07:45

Nem igaz, hogy az Isztambuli Egyezmény a menekültek betelepítéséről szól, és nem igaz, hogy elfogadásával megszűnik a férfi és a női nem.

2020. július 28. 07:45
Donáth Anna
Facebook

„Az Európai Uniót belülről szétrugdosni igyekvő, illiberális politikusok általában két dolgot tesznek egyszerre. Egyfelől sértetten panaszkodnak amiatt, hogy a jogállam szétverésével, a demokrácia leépítésével, az uniós értékek félrehajításával vádolják őket. Másfelől pedig törvényeket és rendeleteket hoznak a jogállam szétverésére, a demokrácia leépítésére, az uniós értékek félrehajítására.

Az uniós költségvetésről folytatott vita legutóbbi fordulója után is hazasiettek, és folytatták a megkezdett »munkát«. A lengyel kormány szerint káros a nők elleni erőszak megelőzésére életre hívott Isztambuli Egyezmény, ezért öt évvel azután, hogy ratifikálták, kilépnek belőle.

A Fidesz hasonló akciója kapcsán (ők »félúton« állították meg Magyarországot az egyezmény elfogadásának és implementálásának folyamatában) már ezerszer átbeszéltük, hogy mennyi hazugság terjeng az egyezmény kapcsán. Nem igaz, hogy menekültek betelepítéséről szól, és nem igaz, hogy elfogadásával »megszűnik a férfi és a női nem«.

Ezzel szemben ezzel az egyezménnyel a csatlakozó tagállam nemet mond a nemi alapú hátrányos megkülönböztetés minden formájára, az online zaklatásra és erőszakra. Elutasítja, megelőzi, illetve üldözni rendeli a nők elleni, illetve családon belüli erőszakot. Deklarációi és megoldási javaslatai közt nincs egy sem, amivel egy kereszténykonzervatív kormánynak gondja lehetne. Jogi eszközöket és egy modern intézményrendszert rendel a bántalmazottak, a gyengébbek védelmére.”
 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2020. július 29. 12:19
A kedves papát mikor ítélik már el erőszakért???
1000bocs
2020. július 29. 09:31
Nőke elleni erőszak témában ezzel a Donáth névvel mélyen kussolni illene. A régi és a mai balos között nincs különbség abban, hogy mély hittel, vallásos meggyőződésel hisznek abban hogy igazuk van. A különbség annyi, hogy a mai az internet nyilvánosságának ellenére hazudik arcpirító módon. A nőket érintő erőszak elleni harcot indírthatjuk azzal, hogy apádat élete végéig bevágjuk a hűvösre. Ehhez miz szólsz, cica?
Messzeföld
2020. július 29. 05:14
Emlékszem, az Euronews egyik tavaszi adásában egy vidéki francia nővédő könyörgött a kormánynak, hogy hathatósabban segítsen, mert megnövekedett a családon belüli erőszak száma. Kritikus a helyzet! Pedig ott úgy tudom elfogadták az isztambulit, vagy ott sem?
Akitlosz
2020. július 28. 19:40
"Elutasítja, megelőzi, illetve üldözni rendeli a nők elleni, illetve családon belüli erőszakot." De ki a nő? Az egyezmény szerint ugye az, akit a társadalom viselkedési formája miatt nőnek tekint. Ami tudománytalan definíció és akkor így szépen fogalmaztam meg a problémát ezzel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!