Kritikus a helyzet Edelényben

2010. május 19. 07:55

Átázott a gát a Borsod megyei településen, egyelőre azonban senkit sem kellett kitelepíteni. Szendrőn a település legalább egyharmadát elöntötte az ár. Intenzív esőzésre nem kell számítani, hétvégére tavaszias időt jósolnak.

2010. május 19. 07:55
A Borsod megyei Edelényben sikerült a megáradt Bódvát a medrében tartani, szerdáig a folyó is néhány centit apadt, kitelepíteni senkit sem kellett. Teljesen átázott azonban a gát, jelenleg is a töltések megerősítésén dolgoznak. Az Edelényhez közeli Szendrő 35-40 százaléka van víz alatt, az áradás miatt két ház összedőlt. Körülbelül 800 ember otthonát öntötte el a víz. Ahogy tudják, szivattyúzzák a vizet, a rászorulóknak csónakon visznek élelmiszert és gyógyszert - mondta Szaniszló János, a település polgármestere.
 
A Hernád felső szakaszán apad, tetőzni Ócsanálosnál és Gesztelynél, a Hernád vélhetően Felsőzsolcánál fog. Az MTV Ma reggel című műsorában Vissy Károly meteorológus azt mondta, nem igazolható, de nem is cáfolható, hogy az áradás a klímaváltozás következménye lenne, szélsőséges időjárásra viszont gyakrabban kell számítani. Ismét esni fog, de intenzív esőzés nem várható, hétvégére pedig tavaszi időt ígér az előrejelzés.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Talon Karrde
2010. május 19. 08:49
Nahát, micsoda érdeklődés! Látom, mindenki legény a gáton!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!