Harmadfokú készültség Budapesten

2010. június 06. 10:49

Felsőzsolcáról már nyolcszáz embert kellett kitelepíteni, több település elérhetetlen a víz miatt. Korlátozásokat vezettek be a vasúti közlekedésben, az M1-es újra járható a 104-es kilométernél. Miskolcon az ár áttörte a védműveket, több nagyáruházat is elöntött.

2010. június 06. 10:49
Szombaton több helyszínen dolgozott a miskolci tűzoltóság a vízkárok megelőzésén, azonban az ár áttörte az ideiglenes védműveket. A Sajó és a Kis-Sajó elárasztotta Miskolc keleti részét, több utcán 30-60 centiméter magasan áll a víz. Homokzsákokkal és szivattyúkkal próbálták lassítani az áradatot, amely azonban több József Attila utcai nagyáruházat is elöntött.
 
Megindulhatott a forgalom az M1-es autópálya Budapest felé haladó oldal 104-es kilométerénél, ahol a hegyről lezúduló víz korábban meggyengítette a töltést, ezért a belső sávban felbontották az utat. Egyelőre 60 kilométer/ órás sebességkorlátozás van érvényben - közölte az autópályakezelő.
 
Árad a Tisza középső és alsó része, azonban sem a Dunán, sem a Tiszán nem kell jelentősebb lakosságvédelmi intézkedéseket foganatosítani. A Dunakanyarban a folyó sportlétesítményeket és szórványosan lakóházakat öntött el.
 
Edelényben 11 ezer épület, több mint 38 ezer ember otthona van veszélyben. A gátak átáztak, a töltéseket folyamatosan erősítik. Felsőzsolcáról már nyolcszáz lakost telepítettek ki. Borsodban csaknem 18 ezren védekeznek az áradás ellen, egyharmaduk helyi lakos. Megközelíthetetlenné vált  Galács, Abod, Andrástanya, Ládbesenyő, Balajt, Martonyi, Meszes, Sajógalgóc, Hernádszentandrás, Rakacaszend, illetve Tornaszentandrás és Tornabarakony is.
 
Lassan apadnak az észak-magyarországi folyók, ennek üteme azonban nagyon lassú. A Hernád 550 centiméteres vízállással tetőzött. Lezárták a váci Kőszentes hidat, mert a patak elöntötte.
 
A mintegy 550 edelényi kitelepített közösségi szállásokon, rokonoknál, ismerősöknél kapott helyet, őket motorcsónakkal viszik be a házaikhoz, hogy megnézzék, mi a helyzet. Molnár Oszkár polgármester elmondta, az éjszaka viszonylag nyugodtan telt. A Bódva szintje apadt, ezt azonban mérni nem tudják. A várost kettészelte a folyó, a 27-es út egyik oldalát alámosta a víz.
 
A Fővárosi Védelmi Bizottság szombat este 11 órától harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el Budapesten. A budai és a pesti oldalon is lezárták az alsó rakpartokat, a Margitszigeten reggel megkezdték a védekezést. A Duna várhatóan a jövő hét elején, 800 cm körüli vízszinttel tetőzik.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!