Fidesz: Az MSZP ne matekozzon az ócsai lakópark ügyében

2013. február 13. 13:24

A kormánypárt szerint a szocialisták félrevezetik a közvéleményt, hiszen pontosan tudják, hogy nem csak egy-egy házat építettek fel a kritizált összegből, hanem egy teljesen új városrészt is.

2013. február 13. 13:24

A Fidesz szerint felháborító, hogy az MSZP-s politikusok ahelyett, hogy kiállnának a magyar emberek elé és vállalnák a felelősséget azért, hogy a magyar lakosságot lakáshitelekbe és adósságokba hajszolták, még most is folyamatosan semmibe veszik és megalázzák a bajba jutott devizahiteleseket. A Fidesz közleményében felszólította az MSZP-t, hogy ne „matekozzanak” a devizahitelesek és az ócsai lakópark ügyében. 

Kórózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja szerdai sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy az ócsai szociális lakóparkra szánt hatmilliárd forintból 1200 lakást vehettek volna Budapesten a rászorulóknak, akiknek egy év elteltével Ócsáról is menniük kell majd, ha a bank nem tudja értékesíteni korábbi ingatlanukat.

A Fidesz közleményében úgy reagált: az MSZP tudatosan vezeti félre a közvéleményt, amikor az ócsai házak felépítésének költségeit számolgatja, hiszen jól tudja, nem pusztán egy-egy ház felépítéséről, hanem gyakorlatilag egy teljesen új városrész létrehozásáról, közművesítéséről, útépítésről van szó. A beruházás emellett kiterjed Alsópakony település egészséges vízellátásának és szennyvízelvezetésének kiépítésére, valamint a leendő iparterület teljes közművesítéséhez szükséges munkálatokra – írják.

Emlékeztetnek rá, hogy a magyar lakosság devizaadóssága a szocialista kormányok legsúlyosabb és megbocsáthatatlan öröksége. „A magyar baloldal által magukra hagyott devizahitelesek ezrei csaknem szociális katasztrófát jelentettek az egész társadalomra nézve. A Fidesz-kormány ezzel szemben otthont és esélyt nyújt számukra egy új élethez, nem engedte el és nem is fogja elengedni ezeknek az embereknek a kezét”, az MSZP pedig, miután cserbenhagyta és tönkretette ezeket a családokat, nincs abban a helyzetben, hogy helyettük döntsön arról, szükségük van-e ilyen segítségre, avagy sem – írják. Hangsúlyozzák: a mostani kormány intézkedéseinek köszönhetően több tízezer család helyzete stabilizálódott és került biztonságba: minden harmadik jogosult, több mint 102 ezer devizahiteles élt eddig az árfolyamgát lehetőségével, korábban további 170 ezer hiteles élt a végtörlesztés lehetőségével, a Nemzeti Eszközkezelő tavaly év végéig 600 lakást vásárolt, idén pedig akár 10 ezer család megmentésére van keret a programban, sőt, a jogosultak köre is bővült.

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Trükkök Százai...
2013. február 13. 18:04
A devizás disznóságot a fidesz legalizálja és még hasznot is húz belőle. Egyébként meg tilcsákbea matekot, vagy hegesszék az alaptörvénybe, hogy számolni tilos.
laci0011
2013. február 13. 16:47
522 000Ft/m2,világraszóló siker,HAHA.
Csigorin
2013. február 13. 16:07
Na azert alljon meg a faklyasmenet! " a magyar lakosságot lakáshitelekbe és adósságokba hajszolták" a maszop kormanynak sok disznosaga van, ide tartozik az allamadossag is, tovabba a devizahitel konstrukcio ismert formaban valo engedese, DE! a lakossagot senki nem HAJSZOLTA hitelbe es adossagba. A lakossag felnott emberekbol all, akik ugy DONTOTTEK hogy hitelt vesznek fel, erre oket senki nem kenyszeritette! Senkit nem vertek ostorral, koteleztek torvennyel, hogy vegyen fel lakashitelt, meg plazmatevehitelt, meg nullaforintos devizahitelt a csillivilli autora.
liberálzöld.
2013. február 13. 16:06
Én tudom, hogy nem minden a számtan, de azért ezt el kellen olvasni. http://index.hu/belfold/2013/02/12/megprobaltunk_hulyebbek_lenni_a_kormanynal/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!