Schmuck: Az önállóan induló Szocdemek a valódi alternatíva a baloldalon

2014. január 14. 17:52

A Szocdemek elnöke szerint nem a közös értékek, hanem az érdekek szülték a kedden bejelentett ellenzéki összefogást. A Schmuck Andor vezette pártnak 94 egyéni körzetben már megvan a jelöltje.

2014. január 14. 17:52
mandiner .

Schmuck Andor, a Szocdemek elnöke a Mandinernek cáfolta a hvg.hu értesülését, miszerint jelképesen csatlakoznának a baloldali összefogáshoz. Mint mondta, semmiféle ellenzéki együttműködési tárgyalásban nem vettek részt az elmúlt napokban, és – mivel a baloldali összefogás nem értékek, hanem érdekek mentén született – annak résztvevői jól is tették, hogy nem hívták meg őket, mivel a Szocdemeket nem a listás helyek érdeklik, hanem a szépkorúak 15 pontjára épülő programjuk megvalósítása. Schmuck szerint elhangzott ugyan korábban Mesterházy részéről, hogy egy-két pontot megvalósítanának, de ők az összeshez ragaszkodnak.

A pártelnök a Mandiner kérdésére azt mondta, 94 egyéni körzetben van meg a fix jelöltjük, a fennmaradó 12 választókerületben vagy többes jelölés miatt nem döntöttek még, vagy nem találtak megfelelő jelöltet egyelőre. Biztos benne, hogy mindenhol tudnak jelöltet állítani, annál is inkább, mivel „ezzel az érdek alapú szövetségkötéssel mi lettünk a valódi alternatíva a baloldalon”.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2014. január 15. 06:47
Meg ezt a rettenetet is szivesebben latnam a parlamentben ellenzekkent mint fletoekat
Trükkök Százai...
2014. január 15. 01:36
Szép színes az ellenzék, mint egy lakodalmas hányás.
=nessuno=
2014. január 15. 00:38
Idióta kormánybérenc.
1120
2014. január 14. 22:35
Na szóval: van a Schmuck szocdem pártja, van a Szili Katalin pártja, van a 4K!, van az Ungár Klára pártja (SZEM), van az LMP, van a Munkáspárt (abból kettő is van). Még hogy nincs baloldali alternatívája a gyurcsánybajnaimesterházyfodorkunczeszabótimi-pártnak?! Lófaszt nincs!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!