Testvérkampányt indít az Emmi

2015. december 11. 12:49

Testvérben az erő szlogennel indít kampányt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, mely Novák Katalin államtitkár szerint további kampányok is indulnak majd. Egy új, családoknak szóló portált is indított a családügyi államtitkárság. Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere pedig azt jelentette be, hogy jövőre 5000 forinttal emelkedik a kétgyermekes családok adókedvezménye.

2015. december 11. 12:49

Havi ötezer forinttal emelkedik jövőre a két gyereket nevelők családi adókedvezménye – mondta el Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Novák Katalin, a tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten. Bejelentették azt is, hogy a testvérek fontosságát bemutató kampányt indít az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Testvérben az erő címmel.

Balog Zoltán elmondta, a felmérések azt mutatják, hogy gyakran már a második gyerek születésére sem jut idő a családokban, ahhoz azonban, hogy minél több háromgyerekes család legyen Magyarországon, először el kell érni, hogy a második gyerek is megszülessen. Ezt szeretnék segíteni azzal is, hogy 2016. január 1-jétől emelik a kétgyerekesek családi adókedvezményét, havonta öt ezer forinttal több marad náluk, így a jelenlegi húszezer forint helyett már 25 ezer forint - tette hozzá. A cél, hogy 2019-re havonta 40 ezer forint maradjon a két gyereket nevelőknél az adókedvezmény jóvoltából – emelte ki a miniszter.

Elmondta azt is, hogy jelenleg három gyerek után 100 ezer forint az érvényesíthető adókedvezmény, nagy tehát a különbség a két, illetve három gyerekes családok között. Ezt szeretnék most csökkenteni az emeléssel, a három gyerekesek adókedvezménye viszont változatlan marad – emelte ki.

Indul a csalad.hu, kampányok sora jön

Novák Katalin arról beszélt, hogy az anyagiakon kívül egyéb akadályok is szerepet játszhatnak abban, hogy kevés a nagycsalád Magyarországon. Ilyen akadály lehet például a túl kevés információ. Ezért indította el nemrég az államtitkárság a csalad.hu portált, amelyen minden fontos családoknak szóló információ könnyedén elérhető – közölte.

A sajtótájékoztatón bemutatták a kampányhoz tartozó kisfilmet, amely a közeljövőben a rádióban is hallható és a televízióban is látható lesz majd. Novák Katalin ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy a testvérkampánnyal kampányok sorát indítják majd el, amelyekkel számos felületen és többféle módon találkozhatnak majd az emberek.

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pinter68
2015. december 11. 23:16
Na, fideszes honfiak és honleányok. Itt az idő, szólít a kormányotok és a haza! Ha ettől nem estek gyerekcsináló gerjedelembe, akkor nem tudom mitől. És készüljetek, mert ha ez így megy tovább, hamarosan jön a békekölcsön jegyzés is.
Xenon
2015. december 11. 19:23
Alapvetően nagyon jónak tartom, hogy a családok terheit próbálják csökkenteni, és végre eljutottunk odáig, hogy a kétgyerekes családok is végre családnak számítanak. Ez hatalmas lépés az eddigi politikával szemben. De sajnos hiába a sok kedvezmény meg GYED extra, ha nincs hová tenni a gyerekeket. Nálunk a bölcsődébe akkor íratják be a gyereket, amikor még csak 4D-s ultrahangon látták a szülei... Ha nincs ráérő nagyszülő, akkor zsákutca. Márpedig kevés anya engedheti meg magának, hogy otthon üljön óvodáig a gyerekkel. Szerintem ennek az infrastruktúrának a fejlesztése sokat dobna a lehetőségeken. A másik, ami a vesszőparipám, hogy a fiataloknak ne kelljen tízévekig szenvedni az albérletekben, hanem legyen egy kibebaszott bérlakásprogram... A 35 éves nőnek a legritkább esetben lesz három vagy négy gyereke. Azt kéne forszírozni, hogy az első gyerek 26-27 éves anyánál szülessen. Anyagi és szociális biztonságban.
Tintamin
2015. december 11. 13:43
Basszákmeg, amíg Magyarországot korrupcióra építik, és a tisztességes, becsületesm munkából való megélés eleve kizárt, mi a faszt vergődnek? Akinek pénze van, az már külföldi (értsd: nyugati) életre készíti fel a gyerekeit, akik kimentek, ebbe a mocsokba nem jönnek haza. Kevesebbet kellene lopni, kedves Balog úr, és akkor élhetőbb lenne az ország, ahol öröm gyereket nevelni! Köszönöm.
Vezetéknév Utónév
2015. december 11. 13:39
Alapvető szereptévesztésben van a kormány. Nekik nem az a feladatuk, hogy a gyerekvállalás mellett kampányoljanak. Hanem, hogy olyan gazdasági és szociális körülményeket teremtsenek, amiben az emberek biztos megélhetést tudnak teremteni és a családalapítás nem okoz nekik vállalhatatlan terheket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!