Orbán: A kormány jó irányba indult el az oktatásban

2016. február 05. 09:08

A miniszterelnök péntek reggeli hagyományos rádióinterjújában arról beszélt: nem szabad visszatérni a 2010 előtti oktatási rendszerhez, a mostani kormány pedig véleménye szerint jó irányba indult el a kérdésben. Azt is mondta: a kabinet a jó kormányzás híve, de a terrorveszélyhelyzet kapcsán a baloldalnak is odaszúrt, és azt is mondta: fontosak a szabadságjogok, de a biztonság még fontosabb.

2016. február 05. 09:08

A 2010 előtti oktatási rendszerhez nem szabad visszatérni – közölte pénteken Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint a kormány jó irányba indult el az oktatásban. A kormányfő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kifejtette: 2010-ben egy pénzügyileg csődbe ment oktatási rendszerrel és a magyar gyermekek folyamatosan romló teljesítményével kellett szembenéznie a kormánynak. A felelősséggel kapcsolatban úgy fogalmazott: nem merné sem azt állítani, hogy a pedagógusok munkája lett rosszabb, sem azt, hogy a gyerekek butábban születnének, mint korábban, és azt sem, hogy a szülők kevésbé látnák el kötelességeiket. A lényeg az, hogy „oda nem szabad visszamenni, ahonnan elindultunk. (...) Mindenképpen változtatni kellett, szerintem jó irányba indultunk el” – mondta, hangsúlyozva, hogy az oktatási vita középpontjában a gyermeknek kell állnia. 

A kabinet a nyílt kormányzás híve, mindenki véleményére kíváncsiak, és nagy reményeket fűz a Nemzeti Pedagógus Karhoz, amelyet azért hoztak létre, hogy az oktatás belső szakmai kérdéseit pártpolitikától mentesen meg lehessen vitatni – közölte, hozzátéve, hogy érti a pedagógusok szakmai felvetéseit, azokat meg is fogják vitatni. Megjegyezte, a folyamatos párbeszédnek, az oktatási kerekasztalnak van és lesz értelme a jövőben is.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az életpályák és a béremelések végrehajtásakor első helyre tették a pedagógusokat, amivel a társadalom is egyetértett. Az ágazat forrásbővüléséről elmondta: fejlesztési oldalon 450 milliárd forint, béroldalon pedig körülbelül 230 milliárd forint érkezett az oktatásba az elmúlt időszakban. A szakképzésről szólva leszögezte: „nem az a fontos, hogy a gyermek papírt kapjon, hanem az, hogy használható tudást”. A kormányfő szerint a szakképzés elindult ebbe az irányba.

Már megint a baloldal

A miniszterelnök szerint a baloldal nem tekinti igazi veszélynek a terrorveszélyt. Orbán Viktor ezt a tervezett alkotmánymódosításról szólva mondta, amely alapján önálló tényállás lenne az alaptörvényben a terrorveszélyhelyzet. A kormányfő szerint Európa további terrorfenyegetettségnek néz elébe, ezért a kontinens minél több országában a kormányok rendelkezésére kellene bocsátani a szükséges eszközöket. Hozzátette, Magyarország ma nem tartozik a különösebben terrorfenyegetett országok közé, aminek az az oka, hogy „nem engedtük be a migránsokat”. „Magyarország ügyesen védte meg magát ezekben a kérdésekben, de ez nem jelenti azt, hogy a jövőben ilyen fenyegetettség ne lehetne” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy a magyar alkotmányban most szereplő különleges jogrendek nem jelentenek-e elegendő eszközt, Orbán Viktor azt felelte: így van, ez a helyzet. Jelezte, óvatosan kell eljárni, mert a szabadságjogok fontosak, azokat az indokoltnál jobban nem szabad korlátozni, de „első helyre az emberek biztonságát kell tenni”. A baloldali elutasítást úgy kommentálta: a baloldal nem tekinti igazi veszélynek a terrorveszélyt, ahogyan a migrációról is azt mondták, hogy álprobléma. „Ha baloldali kormánya lenne Magyarországnak, akkor Köln-, Párizs-, Brüsszel-típusú állapotok lennének ebben az országban” – fogalmazott.

Nem szabad diszkriminálni a külföldi munkavállalókat

Az Európai Unió megreformálását célul tűző brit javaslatokkal kapcsolatban Orbán Viktor közölte: az európai szabadság egyik legfontosabb eleme a szabad munkavállalás a kontinensen. „Aki úgy érzi, képes arra, hogy az idegenben való boldogulás kockázatát és nehézségeit vállalja, az előtt ki kell nyitni az ajtókat” – fogalmazott. A magyar kiindulópont ezért úgy szól – folytatta –, hogy senki, így Nagy-Britannia se korlátozhassa az ott munkát vállaló emberek számát. Hozzátette ugyanakkor, hogy természetesen lehet különbséget tenni az angolok és az odaérkező EU-s külföldiek között. A kérdés szerinte a különbségtétel mértéke: olyan különbséget nem szabad tenni, amely diszkriminálja az Angliába kívülről érkezőket a helyiekkel szemben.

Az ügyben Nagy-Britannia és az EU többi országa közelebb van egymáshoz, mint volt, és a visegrádi négyek is jól haladnak az álláspontok egyeztetésében – közölte. A kormányfő megjegyezte ugyanakkor, hogy a britek ennél többet akarnak változtatni az unión, átfogó EU-reformot szeretnének, amit üdvözöl, mert a britek álláspontja a közösség jelenlegi működéséről egybeesik Magyarország érdekével. Példaként említette, hogy egyetért a nemzeti parlamentek szerepének felerősítésével az EU-s döntési folyamatokban.

Hét eleji indonéziai látogatásáról szólva a miniszterelnök kifejtette: a tárgyalásai arról erősítették meg, hogy ma már van a magyar gazdaságnak 4-5 ezer olyan kis- és középvállalkozása – szemben a 2010 környéki 2-3 ezerrel –, amely képes arra, hogy a világ bármely sarkában versenyképes legyen. Ez a magyar életszínvonal emelkedésének is előfeltétele – jegyezte meg, célul tűzve ezért, hogy mintegy 12 ezer ilyen exportképes kis- és középvállalkozása legyen Magyarországnak.

Összesen 170 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2016. február 05. 20:00
TUDÁS TUDORAI :) http://kepfeltoltes.hu/view/160205/12654145_924681337600382_4156634113494281262_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
realista
2016. február 05. 19:58
Az a béka is jó irányba indult el, amelyik meg akarta nézni, hogy mi van a folyó túlpartján. Aztán a híd közepén két lábra állt, hogy jobban lásson, így a két szeme a mögötte levő részt látta. Á, ez is ugyanolyan, mint otthon, és visszaugrált.
pemete jakab
2016. február 05. 17:51
"Ez a magyar életszínvonal emelkedésének is előfeltétele" Ezért nőtt mintegy félmillióval a szegények száma 6 év alatt. És ezért vezetett be a KSH új számolást, mellyel gyakorlatilag megfelezi ezt a számot.
pemete jakab
2016. február 05. 17:49
„Aki úgy érzi, képes arra, hogy az idegenben való boldogulás kockázatát és nehézségeit vállalja, az előtt ki kell nyitni az ajtókat” Aki meg igazi kalandra vágyik, az itthon marad.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!