Közvélemény-kutatók: hibahatáron belül a Jobbik és az MSZP

2016. május 05. 10:52

Jelentős Fidesz-vezetés, hibahatáron belül fej-fej mellett haladó Jobbik és MSZP, LMP-t előző DK, egy százalékos Együtt és mérhetetlen PM. Összesítette a közvélemény.kutatások április eredményeit a Közvéleménykutatók.hu.

2016. május 05. 10:52

A teljes népesség körében továbbra is jelentős Fidesz-vezetést mértek a közvélemény-kutatók áprilisban. A Fidesz-KDNP vezetése – a mérési adatok közötti eltérések ellenére – mind az öt kutatócég esetében jelentős. A két legnagyobb ellenzéki párt esetében közel azonos támogatottságot mértek a kutatócégek: az MSZP és a Jobbik között a különbség hibahatáron belüli szintre csökkent, a Publicus Intézet áprilisi adatai szerint pedig az MSZP hajszálnyival (szintén hibahatáron belül) meg is előzi a Jobbikot. Az MSZP tábora kétszer akkora, mint a DK-é, akik pár százalékponttal az LMP előtt járnak. Az Együtt 1-2 százalékos táborral rendelkezik, míg a PM tulajdonképpen mérhetetlen – állapítja meg a Közvéleménykutatók.hu összesítése.

Ennek megfelelően a biztos pártválasztók között is a Fidesz vezet. Az eredményekből jól látszik – írja a portál –, hogy míg a teljes felnőtt népességen belül a Jobbik és az MSZP közötti különbség minimálisra olvadt, addig a radikális párt aktívabb szimpatizánsainak köszönhetően továbbra is őrzi a második helyét ebben a kategóriában. A DK itt megközelíti az MSZP-t, de alulmarad, az LMP pedig a bejutási küszöbön billeg.

Összesen 211 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Megtalálta
2016. május 05. 22:08
Nincs itt semmiféle hibahatár. Második a Jobbik.
potyka
2016. május 05. 19:29
Nyugodtam mehet a lopkodás tovább!
GV0917
2016. május 05. 16:28
A szokásos Anyák napja utáni trágár anyázás közepette a szekereiket várrá alakító különböző vérmérsékletű választópolgárok csatája zajlik. Nem tudom, honnan van olyan érzésem,ilyenkor hasogatnak a csontjaim- a Jobbik és az MSZP titokban kacsingatnak egymás felé. Minden esetre, lencse már van.../VÁLTÓPÁRT/ Most Ézsau-t keresnek... Az agg atya (Soros Gyuri bá')mivel vak, a tapintása és a hang alapján fogja megmondani a frankót...
hátakkor
2016. május 05. 13:17
Fletó két felé riszálja a seggét..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!