Kásler: Magyar hagyományokra épülő, korszerű oktatási rendszer a cél

2018. május 14. 14:07

A jövőbeni tervekről és kitűzött célokról beszélt Kásler Miklós az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterjelöltje meghallgatásán hétfőn.

2018. május 14. 14:07

A magyar hagyományokra épülő, korszerű oktatás megteremtését jelölte meg célként az óvodától a diplomaszerzésig Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterjelöltje meghallgatásán, az Országgyűlés kulturális bizottságában hétfőn. Kiemelte: az alapvető értékek megvalósítására szeretné helyezni a hangsúlyt. Ezek között említette a nemzet fennmaradását, a nemzeti szuverenitás védelmét, a keresztény és értékalapú kultúra megőrzését, a demográfiai helyzet javítását, hosszú távon megfordítását. Alapértékként jelölte meg a munkaalapú társadalom építését.

Kitűzött célok

Kásler Miklós szerint az a cél, hogy az iskolapadból kikerülő képzett szakemberek felkészültek legyenek a kor kihívásaira. A köznevelés területén lényeges célnak nevezte, hogy csökkentsék a korai iskolaelhagyás mértékét, felkészítsék a fiatalokat a munkaerőpiac kihívásaira. Szeretnék megerősíteni a pedagógiai szakszolgálatokat, jelentősen növelnék a gyógypedagógusok számát – tette hozzá.  Kitért az oktatási infrastruktúra fejlesztésére, fontosnak nevezve a digitális átállást az oktatásban. Jelentős eredménynek minősítette a kötelező óvodáztatást 3 éves kortól, azt, hogy mintegy 635 ezren részesülnek ingyenes vagy kedvezményes étkeztetésben, hogy az első kilenc évfolyamon ingyenesen kapják a diákok a tankönyveket; hogy 40 ezer diák vesz részt az Arany János Tehetséggondozó Programban, illetve az Útravaló programokban. Rámutatott: az infrastruktúra-fejlesztés eddig 500 iskolát érintett és további 527 intézménynél tervezik. Új tantervek, járásonként uszodák létesülnek, fejlesztések valósulnak meg 53 milliárd forintból – sorolta Kásler Miklós.

Jelezte: az állami fenntartásba vételnek köszönhetően megszűnt az adósságállomány. Fontos változás volt a pedagógusok minősítési rendszere, ezt továbbfejlesztenék – jelezte, és felhívta a figyelmet a pedagógusoknál végrehajtott 50 százalékos emelésre. A felsőoktatásban a magyar tradícióknak megfelelően Európa egyik legkiválóbb felsőoktatási rendszerét szeretné kialakítani – mondta. Hozzátette: ennek része a pedagógusképzés megújítása. Kiemelte: magas színvonalú felsőoktatáshoz magas színvonalú köznevelésre van szükség, amihez pedig elengedhetetlen a magas színvonalú pedagógusképzés. Célként jelölte meg a versenyképességet erősítő források bevonását. Szólt a duális képzésről, amelynek formájával, tartalmával foglalkozni kívánnak. Kitért a felsőoktatási intézmények adósságállományának jelentős csökkenésére, a készpénzállományuk kétszeresére bővülésére. Beszámolt arról, hogy 16 PPP-projektet váltott ki a kormány, megkezdődött a képzési szerkezet átalakítása, s létrejött a Kárpát-medencei felsőoktatási tér. 

Mások véleménye

Kunhalmi Ágnes (MSZP) arról beszélt, a tankötelezettség korhatárának csökkentésével egy generáció fele funkcionális analfabétaként kerül ki a rendszerből. Kíváncsi volt arra, hogy a Klebelsberg Központnak jelenleg mekkora az adóssága, és hogy a kabinet mit kíván tenni a gyerekek túlterhelésének mérséklésére. 

Gréczy Zsolt (DK) a PISA-tesztek romló eredményeire hívta fel a figyelmet, azt kérdezte, mit kívánnak tenni ez ügyben. Felvetette, hogy az egyetemi tandíjakat hogyan csökkentenék.

Dúró Dóra (Jobbik) arról szólt, hogy bár a felsőoktatásba való felvételi feltétele lesz 2020-tól a középfokú nyelvvizsga, a Nemzeti alaptanterv ennek feltételeit nem teremti meg. 

Vinnai Győző (Fidesz) szerint meggyőző volt,  hogy a leendő miniszter értékalapú területnek tartja ezt a nagy tárcát. Megjegyezte: a Gyurcsány-kormány több mint 300 helyen zárt be iskolát és tandíjat akart bevezetni a felsőoktatásban. 

Szabó Szabolcs (LMP) szerint az oktatásból a pénz és a párbeszéd hiányzik. A jövő évi költségvetésben a GPD hány százalékával számolnak a területen? – firtatta.

Földi László (KDNP) a pedagógusok életpályájának előnyeit, és a béremelést méltatta. 

Kásler Miklós válaszában kiemelte: az ajtaja mindenki előtt nyitott. Szeretne leülni az MTA-vezetőjével is – mondta, és örömét fejezte ki az oktatásról adott állásfoglalás kapcsán. Úgy fogalmazott: a világ akkor szép, ha tarka. Utalt a bevezetőjében elmondottakra, s kiemelte: számos helyen zajlanak fejlesztések. Megjegyezte: párbeszédet és pénzt szeretne, de ahhoz, hogy a célokat meg lehessen valósítani, minden eszközre szükség van. Az ember éljen jól és éljen szépen, ehhez szeretnének segítséget nyújtani - összegezte az általa vezetendő tárca célját.  

A testület 8 kormánypárti igen és 6 ellenzéki nem szavazattal támogatta Kásler Miklós miniszteri kinevezését.

(MTI)

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tatface
2018. május 17. 15:48
https://index.hu/belfold/2018/05/14/kasler_miklos_emmi_meghallgatas_orszaggyules_bizottsag_oktatas_egeszsegugy_kultura/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201805 "Európa egyik legkiválóbb felsőoktatási rendszerévé akarják tenni a magyart." Kezdjük mindjárt azzal, hogy elüldözzük a legjobb egyetemet.
48gondolkodó
2018. május 14. 17:11
Aki valóban pedagógus, az tudja, hogy jó ha van az iskolában wc papír, ingyen ebéd, meleg fűtőtest, korhű alaptanterv, stb. egyéb óhaj, de mindez csak a máz a tortán. Amit reformálni kéne az a pedagógus képzés, amihez nincs meg az arra képes oktatói állomány. Ezt jelenleg Kásleren kívül csak az Úr Isten tudná pótolni. 10 okleveles tanárból legfeljebb 1 (egy) pedagógust találhatunk. Célirányos munkával is 5-10 év múlva lehetnek eredmények. A pedagógus továbbképzés lehetne eredményes, de ez lehetetlen, mert erre nincs megfelelő sem ember sem intézmény, ezek nélkül pedig többet ártana mint segítene.
Palepoli
2018. május 14. 16:33
"Szabó Szabolcs (LMP) szerint az oktatásból a pénz és a párbeszéd hiányzik. A jövő évi költségvetésben a GPD hány százalékával számolnak a területen? – firtatta" Ez nagyon buta kérdés volt, Szabolcs.
Palepoli
2018. május 14. 16:29
Kásler nagyszerű választás. Remélem, minél több célja minél jobban valósul meg a magyarellenes huhogók nagy bánatára.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!