Meg kell tartani a fiatal szakembereket

2018. május 03. 09:39

A fiatal szakemberek elvándorlását a munkafeltételek javításával kell megakadályozni az Iparkamara oktatási igazgatója szerint.

2018. május 03. 09:39

A munkaadói igényeket rugalmas képzési rendszer kialakításával lehet kielégíteni, a fiatal szakemberek elvándorlását a munkafeltételek javításával kell megakadályozni – mondta Vörös-Gubicza Zsanett, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) oktatási és képzési igazgatója. 

Hangsúlyozta, hogy a bérek emelése és a munkahelyi körülmények javítása a munkáltatói oldal feladata, amit azért sem szabad elhanyagolni, mert a mai pályakezdők rendszerint csak 1-2 évre terveznek egy munkahelyen. Hozzátette, hogy a magyar szakmunkások megállják a helyüket külföldön is, nemcsak összeszerelő technikákhoz értenek, hanem erős alaptudással is rendelkeznek.

Vörös-Gubicza Zsanett szerint a felnőttképzés gyorsan, akár fél éven belül is követni tudja a munkaerőpiac elvárásait, de kompetenciákat erősítő alapképzésre is szükség van, hiszen erre lehet később jó szaktudást építeni. 

Megjegyezte, hogy a vállalati felmérések is elsősorban a szakmunkások iránti munkáltatói igényeket igazolják vissza.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!