Görög katolikus ifjúsági centrum és kollégium épült Edelényben

2018. július 13. 17:32

Az államtitkár kiemelte, a kormány megadja a támogatást az egyházaknak, a közösségi kezdeményezéseknek ahhoz, hogy az ilyen és ehhez hasonló létesítmények megvalósuljanak.

2018. július 13. 17:32

Görög katolikus ifjúsági centrum és kollégium épült a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben, a létesítményt pénteken adták át.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az átadáson azt mondta: minden fiatalnak kell egy hely, ahol biztonságban, közösségben lehet, ahol tudja gyarapítani tudását, meg tud erősödni, ahol tartalmasan, értelmesen tudja eltölteni az idejét.

Ez a hely elsősorban a család, ám ha mindezt a család nem tudja biztosítani, akkor ebben segíthetnek az egyházi közösségek is, ilyen hely lehet egy kollégium, ifjúsági centrum – hangsúlyozta, hozzátéve, ez a hely lehetőséget adhat a fiataloknak felemelkedésükhöz, a tanulásra, a kikapcsolódásra, a közösségi életre, és felkészítheti őket az önálló életre.

Az államtitkár kiemelte, a kormány megadja a támogatást az egyházaknak, a közösségi kezdeményezéseknek ahhoz, hogy az ilyen és ehhez hasonló létesítmények megvalósuljanak. Novák Katalin közölte: a kormány fontosnak tartja a tehetséges fiatalok támogatását a Nemzeti Tehetség Program keretében. Ez a program „egyedülálló a világon”, s széleskörű összefogással valósul meg: már 350 ezer ember támogatja adója egy százalékával a kezdeményezést.

Az edelényi kollégium és ifjúsági centrum a miskolci egyházmegye fenntartásában működik majd, a Szent János Görög Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium tagintézményeként. Az épületben 33 ágyas kollégiumot alakítottak ki és itt kap helyet az egyházmegye sportbizottságának központja is. A középiskolában tanuló, de Edelénytől jóval messzebb élő gyermekek szálláslehetőségének megteremtése mellett olyan közösségi teret létesítettek, ahol a fiatalok segítséget kapnak tanulmányaikban, a tanórákon túl pedig a szabadidejüket megfelelő környezetben, tartalmas és igényes programokat választva tölthetik el. 

Az épületet Orosz Atanáz miskolci megyés püspök szentelte fel.

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2019. január 01. 22:28
"MINDEN MAGYAR FELELŐS MINDEN MAGYARÉRT." (SZABÓ DEZSŐ) A keresztény magyar igenis felelős a zsidómagyarért és a zsidómagyar is felelős a keresztény magyarért.
syphax
2019. január 01. 22:28
Ismereteimet én NEM A Pallas-Nagylexikon (1893-97) közötti kiadásából vettem, hanem a nagybetűs ÉLET-ből. Ennek megfelelően ezek az ismeretek persze lehetnek pontatlanabbak is--nyilván. Mindazonáltal a történelmi Torna vármegyéről tud egyáltalán a Pallas? Ahol Tornaalja, Tornanádaska, Tornaszentjakab van? Egyáltalán: tudja valaki azt, hogy van Torna vára? Torná-ról és nem(!) TA(!)RNÁRÓL beszélek!
Bell & Sebastian
2019. január 01. 22:28
Szakrális zenéről van szó, gyakran (több)ezeréves vándordallamokról. A nyugati, templomi orgonák sem képesek hiánytalan leképezésükre. A nagyon mély és magas hangok, beleértve a nem hallható tartományokat, élettani hatása is jelentős, képesek nyugtalanságot / harmonikus feloldódást előidézni. Érzésre három regiszterrel lejjebb van a normálisnál, de meg lehet mondani pontosan egy frekvencia elemző-szűrővel. Csakhogy az összhangzat fontos része a harmonikusokon felül a diszharmonikus hangok összessége és a visszhang is. Nem egyszerű, azt találjuk szépnek, ami érdek nélkül tetszik. Nincsen rá magyarázat, kőkobaki materialisták itt megszívták. A zene fontos érv Isten létezése mellett.
Bell & Sebastian
2019. január 01. 22:28
Azért monoton, mert litánia. A nyugati katolikusok is megőrizték az ősi formát, legismertebb a Lorettói-, de a Szűz Mária Királynő litániáját is gyakran imádkozzák. A Rózsafüzér-imádságoknak is ez a gyökere.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!