Puzsér Róbert idén is kacérkodott a főpolgármesteri indulással
Most azért nem indul, mert az LMP jelöltjének víziói hasonlóak az ő célkitűzéseihez.
Ezek a lépések amellett, hogy rendezhetnék az ágazatban tapasztalható bérfeszültséget, segíthetnék a közalkalmazotti munkakörök nagyobb megbecsülését is – fejtette ki Hohn Krisztina.
Az LMP törvénymódosító javaslatban kezdeményezi a köztisztviselői alapilletmény 38.650 forintról 60 ezer forintra emelését.
Hohn Krisztina, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóját követően elmondta, indítványukat különböző szakmai szervezetekkel, önkormányzati szövetségekkel egyeztetve készítették.
Az LMP politikusa a közalkalmazotti bértábla rendezését, minimálbérhez rögzítését is sürgette. Ezek a lépések amellett, hogy rendezhetnék az ágazatban tapasztalható bérfeszültséget, segíthetnék a közalkalmazotti munkakörök nagyobb megbecsülését is – fejtette ki.
(MTI)