LMP: a kormánynak több pénzt kellene az oktatásra fordítania

2018. szeptember 02. 15:26

Az LMP szerint több pénzt kellene az oktatásra fordítani, máskülönben Magyarország még a régiós országoktól is lemarad.

2018. szeptember 02. 15:26

Az LMP szerint a kormánynak több pénzt kellene az oktatásra fordítania, ellenkező esetben Magyarország még a régiós országoktól is lemarad a nyugathoz történő felzárkózás helyett.

Szabó Szabolcs, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a kabinet nem tanult az elmúlt nyolc év oktatási problémáiból. Szerinte - egyebek mellett - ezt mutatja az is, hogy jövőre reálértéken az ideinél is kevesebbet költ oktatásra a kormány. A politikus a pedagógushiányt nevezte a legnagyobb gondnak, szerinte ugyanis sok iskolában nem lesz elég tanár a most kezdődő tanévben. Ezen csak úgy lehetne változtatni, ha ismét vonzóvá tennék a pedagóguspályát. Ehhez vissza kell adni a tanárok szakmai autonómiáját és megfelelő béreket kell fizetni nekik – sorolta.

Hangsúlyozta továbbá, a most tervezettnél nagyobb változtatásokra lenne szükség a nemzeti alaptantervben azért, hogy csökkenjen a diákok leterheltsége, a megtanulandó ismeretanyag és eközben emelkedjen az arra rendelkezésre álló idejük. Valódi társadalmi és szakmai vitának kell kezdődnie – tette hozzá.

Szabó Szabolcs az oktatás harmadik nagy gondjaként említette a digitális kompetenciák fejlesztésének háttérbe szorulását, amin szerinte úgy lehetne segíteni, ha a diákok és a tanárok az iskolákban rendszeresen használnák az infokommunikációs eszközöket.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!