Novák Katalin: Jogos a felháborodás az RTL Klubon bemutatott meztelenkedés miatt

2018. szeptember 06. 12:33

A csatorna műsorában ÉNB Lali és Szabó Simon törülközőkkel takargatták intim testrészeiket. Novák Katalin elmondta: kezdeményezéssel él majd az NMHH felé, hogy vizsgálják meg, kell-e a korhatár-besorolásokon változtatni.

2018. szeptember 06. 12:33

Már több mint tízezer fiatalnak térítette vissza a sikeres nyelvvizsga díját az állam - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Katalin emlékeztetett, a kormány korábbi döntése nyomán idén január elsejétől az állam minden 35 év alatti fiatalnak megtéríti egy, legalább komplex középfokú nyelvvizsga díját. Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy minden 35 év alatti fiatal számára elérhető az ingyenes nyelvvizsga, ezért arra bátorítják őket, hogy éljenek a lehetőséggel. Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke azt közölte, hogy a beadott igénylések száma lassan eléri a húszezret.

A visszatérítés akkor is igényelhető, ha már több nyelvvizsgával rendelkezik valaki. A legfeljebb 34 500 forintos visszatérítést az államkincstárnál kell kérni.

Novák Katalin és Mészáros József a sajtótájékoztatón átadtak egy oklevelet és egy angol nyelvű könyvet az első tízezer fiatal egyikének, aki élt a visszatérítés lehetőségével.

Novák Katalint kérdezték azzal kapcsolatban, hogy a Fiatal Családosok Klubja az RTL Klub egyik, szerintük közerkölcsöt sértő műsora miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH) fordult.

A Bors számolt be arról, hogy a csatorna Szenzációs négyes című műsorában Éjjel-nappal Budapest Lali és Szabó Simon egy szállodai jelenet keretében különféle törölközőkkel és felmosórongyokkal takargatták intim testrészeiket, miközben megjelent két szobalány is, Tóth Gabi és Nagy Alexandra képében. Király Nóra, a Ficsak elnöke szerint felháborító, hogy a kisgyermekek és a családok által az egyik leginkább nézett műsorsávban az RTL Klub egy „szeméremsértés határait súroló” műsort adott. Úgy vélte, a csatorna olyan tartalmat sugárzott, amely káros kihatással van a gyermekek szellemi fejlődésére, és reményét fejezte ki, hogy az RTL a jövőben nem ad ehhez hasonló műsorokat.

Az esetre reagálva az államtitkár közölte, jogosnak érzi a felháborodást, és úgy gondolja, hogy időszerű lenne felülvizsgálni a műsorok életkori besorolására vonatkozó szabályozást.

Szerinte gyakran találkozni olyan műsorokkal, amikor az életkori besorolás nem feltétlenül illeszkedik a tartalomhoz. Novák Katalin hangsúlyozta: nagyon fontos a gyermekek védelme a „káros tartalmaktól”, és ennek fontos eszköze a szülők figyelmének a felhívása arra, hogy az adott tartalom mely korosztály számára ajánlott.

Közölte, kezdeményezéssel él majd az NMHH felé, hogy vizsgálják meg, kell-e a besorolásokon változtatni.

(MTI, Bors)

Összesen 208 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bitrex®
2022. március 04. 20:22
Gesztenyefák alatt buzul a perverz állatja.
fakocka
2022. március 04. 20:21
Te szerencsétlen félhülye, és egyben félkeresztény..... Inkább gyakorold a térdeplést, van miért.
fakocka
2022. március 04. 20:20
Te meg maszturbálsz. Cáfold!
Sulammit
2022. március 04. 20:15
Nem kölke, mert nem kutya. Három gyermeke van Novák Katalinnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!