Huszonöt százalékkal több jut kutatás-fejlesztésre jövőre

2019. szeptember 14. 17:46

Jövőre negyedével nő a kutatási és a fejlesztési tevékenység állami támogatása – tájékoztatott Palkovics László.

2019. szeptember 14. 17:46

A kormány szeretné elérni, hogy erősödjön Magyarország szerepe az innováció területén, ezért jövőre 25 százalékkal emelik a kutatási és a fejlesztési tevékenység állami támogatását – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, a megyei önkormányzat díszközgyűlésén.

Palkovics László kiemelte, hogy a kormány és a magyar emberek közös erőfeszítésének köszönhetően a magyar gazdaság ma az Európai Unió egyik legdinamikusabban bővülő gazdasága: 2010-óta 30 százalékos növekedést sikerült elérni, idén, a második félévben 5,1 százalékkal nőtt a hazai bruttó termék, ami közel négyszerese az uniós átlagnak – emlékeztetett az innovációs és technológiai miniszter. Hozzátette: a világban zajló technológiai kihívásokra Magyarország az innovációval tud válaszolni.

Járműipari tesztpálya épül Zalaegerszegen

Kitért arra is, hogy Zalaegerszegen 45 milliárd forint támogatással járműipari tesztpálya épül, amellyel a város bekapcsolódik a világban zajló 4. ipari forradalomba. A beruházás nemcsak a technológiai újításokat, fejlesztéseket hozza magával, hanem támogatja a közép- és felsőoktatási képzés korszerűsítését és segíti itt tartani a jól képzett munkaerőt – hangsúlyozta Palkovics László. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta: az elmúlt öt évben Zala megye stabil fejlődési pályára állt.

Megkezdődött a Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő gyorsforgalmi útszakaszok építése és készülnek a Zalaegerszeg Lendva vasútvonal helyreállítását tartalmazó tervek. Sármelléken közel 5 milliárd forintból valósul meg a pilótaképző központ, a Balaton fejlesztésére jutó 300 milliárd forint egy részéből a zalai partszakasz is megújul, a Mura-program keretében Nagykanizsán és környékén komplex turisztikai elképzelés valósul meg. A kistelepüléseken modernizálták az intézményeket, és folyamatosan újítják fel a megye út- és kerékpárút-hálózatát – sorolta.

Palkovics: „Történelmi időket élünk”

„Történelmi időket élünk, hiszen egy megye életében ritkán fordul elő, hogy ilyen mértékű fejlesztési forrás egyszerre álljon rendelkezésre" – mondta.

A 2014-ben megfogalmazott cél ( „Építsünk erős, fejlett Zala megyét") a kormány és a zalai emberek – vezetők, vállalkozok – összefogásával valósulhatott csak meg – tette hozzá a közgyűlés elnöke. A közgyűlés Zala Megye Díszpolgára kitüntető címet adományozott Rátóti Zoltán színművésznek a kistelepülések megőrzése, kulturális életének megtartása érdekében végzett példaértékű közéleti tevékenysége elismeréseként. A kitüntetést Palkovics László és Pál Attila adta át a színművésznek.

Az ünnepi megyegyűlésen – amelyen a megye politikai, gazdasági és társadalmi életének vezető személyiségei vettek részt – kilenc ember vehetett át kitüntető címet, a megye közigazgatásában, fejlesztésében, az egészségügyben, a szociális munkában, a sportban, a civil társadalomért és a nemzetiségekért végzett tevékenységéért.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Az ajtónak támaszkodni tilos
2019. szeptember 14. 23:37
„Történelmi időket élünk, hiszen egy megye életében ritkán fordul elő, hogy ilyen mértékű fejlesztési forrás egyszerre álljon rendelkezésre" Bravo. Fontos előrelépés, hogy a kormány ilyen mértékben támogatja a kutatást.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!