LMP: A kormány elhanyagolja a szociális szektort

2019. december 21. 15:25

Mostohagyermek a kormány számára a szociális szféria Ungár Péter szerint, aki megalázó bérhelyzetet lát a szociális szektorban.

2019. december 21. 15:25

A szociális szektort elhanyagolja, mostohagyermekként kezeli a kormány – mondta Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselő szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus az elsődleges problémának a „megalázó bérhelyzetet” nevezte a szociális szektorban. Azt mondta: Magyarország az uniós átlag alatt költ a szociális szektorra, az ágazatban dolgozók pedig a legalulfizetettebbek az összes állami szféra közül. A szociális ágazatban a nettó átlagbér 167 ezer forint, és a dolgozók 70-80 százaléka nem keres többet a garantált bérminimumnál – hangsúlyozta. Megjegyezte: a szociális dolgozókat nem hagyják sztrájkolni sem.

Ha „egyszer majd új kormánya lesz Magyarországnak, vagy az LMP-nek ehhez köze lesz”, a szociális szektorra költött GDP-arányos költségvetési összeg eléri az európai uniós mediánértéket, ami jelenleg 2,9 százalék – jelentette ki Ungár Péter.

Szerinte a Fidesz nem emelte az idős hozzátartozóikat otthon gondozók ápolási díját, ami 38 ezer, illetve 58 ezer forint. Emellett az elmúlt négy évben az Orbán-kormány nem bővítette a férőhelyeket az időskori ellátásban, amit az elöregedő társadalom miatt súlyos problémának nevezett.

Ungár Péter kérdésre válaszolva úgy vélte, Gréczy Zsolt DK-s politikusnak nem kellett volna lemondania parlamenti mandátumáról intim tartalmú fotóinak nyilvánosságra kerülése után. Gréczy Zsolt dolgai nem közéleti jellegűek – fűzte hozzá.

(MTI)

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2019. december 22. 18:46
https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/80678617_116043583208775_4697739089816846336_n.jpg?_nc_cat=101&_nc_ohc=iPYh1eOYHVMAQkiO4g9D6cjc65tpRS8GK-1MlPj7hx3fR0W755ZzdRzgg&_nc_ht=scontent.fbud5-1.fna&oh=815ef12d4f39615cfe4b3269ea2a8652&oe=5E72A878
írmag
2019. december 22. 10:51
Mármint benneteket? Ti egymásra szorultak vagytok!
nyugalom
2019. december 22. 09:37
Mi az a szociális szektor? ezek hol élnek? aljas soros banda, esetleg a fizetésüket adományozhatnák annak a bizonyos szektornak!
Esvány
2019. december 22. 08:48
"A szociális szektort elhanyagolja, mostohagyermekként kezeli a kormány – mondta Ungár Péter" Lám, a szociálisan érzékeny milliárdos! Ellenzékben mindig azok... Péterke, ne a más pénzét akard elosztani! Oszd szét a vagyonodat a szociális munkások között! "Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. " /Iz 58,7/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!