Postások tüntettek Budapesten, alapbérfejlesztést követelnek

2020. július 18. 16:17

A Magyar Posta vezérigazgatója állítja: az alapbéren felül, egyszeri kifizetések formájában 8,5 milliárd forintot fordítanak a dolgozók bérhelyzetének javítására.

2020. július 18. 16:17

 A postásszakszervezetek szombaton délelőtt demonstrációt tartottak a postát felügyelő nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter irodája előtt, a rendezvényen petíciót is átadtak Máger Andrea munkatársának. A dokumentumot négy postásszakszervezet elnöke – Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet, Andrássy Tiborné, a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetsége, Ádám István, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége és Tusz Ferenc, a Kézbesítők Szakszervezete vezetője – írta alá.

A postai érdekképviseletek elfogadhatatlannak tartják, hogy 2020-ban a Magyar Posta menedzsmentje nem tervez általános alapbérfejlesztést megvalósítani a postai munkavállalók körében” – olvasható a szakszervezetek által átadott petícióban. A demonstráción felszólaló postásszakszervezeti vezetők mind elmondták, hogy 10 százalékos alapbérfejlesztést tartanak szükségesnek, az egyszeri bérkifizetéseket nem tudják elfogadni. A petícióban a minisztertől követelték, hogy a postai alkalmazottak alapbérének 10 százalékos növelésére kifizethető bértömeget (2020. januártól visszamenőleges hatállyal és az egyszeri juttatáson felül) az üzleti tervtől eltérően – ha kell, külön források bevonásával engedélyezze.

A demonstráción résztvevőket Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke és Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke is támogatásáról biztosította. Palkovics Imre szerint a bértárgyalásokon az európai uniós postai irányelvben meghatározott korlát miatt nem tudnak megállapodni a felek, hiszen az irányelvben meghatározott összegnél a magyar állam nem adhat nagyobb mértékű támogatást, mert ez a lépés kötelezettségszegési eljárást vonna maga után. Ezért – mondta a szakszervezeti vezető – Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez fordultak, járjon közbe az irányelv felülvizsgálásáért, hogy ez minél gyorsabban megtörténjen.

A Magyar Posta az idén az alapbéren felül, egyszeri kifizetések formájában 8,5 milliárd forintot fordít a dolgozók bérhelyzetének javítására – mondta a társaság vezérigazgatója szombaton Budapesten sajtótájékoztatón. Schamschula György hozzátette, a dolgozók egyszeri kifizetésben eddig áprilisban részesültek, a kifizetések következő időpontja pedig december. A hétfőn folytatódó bértárgyalásokon azonban ezeken felül javaslatot tesznek egy újabb, egyszeri kifizetésre, amelyet a vállalat tervei szerint augusztusra időzítenének.

A Magyar Posta vezérigazgatója közölte, az augusztusi kifizetések összegszerű meghatározásánál fontos szempont lesz, hogy az egyes munkavállalók hány évet töltöttek már el a cégnél. A  társaságnál  28 ezer ember dolgozik. Schamschula György, a Magyar Posta vezérigazgatója is beszámolt a kötelezettségszegési problémáról sajtótájékoztatóján, és elmondta, hogy az Európai Bizottság a magyar állam és a szakszervezetek megkeresésére is úgy válaszolt, hogy az irányelv felülvizsgálatára még várni kell. Ez pedig azt jelenti, hogy tagállami hatáskörben többlet támogatás nem adható a Magyar Postának – szögezte le.

(MTI)

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2020. július 18. 18:12
Nincs forrás a bérek emelésére - közölte a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója pénteken az M1-en. A Magyar Posta vezérigazgatója legalább havonta 5 millió forint javadalmazásban részesül, melyhez 20 százalék (éves szinten 12 millió forint) prémium is adható. Ha valaki, akkor ő megérdemli. https://zsurpubi.hu/cikk/11264-a-posta-havi-5-milliot-kereso-vezerigazgatoja-szerint-nincs-penz-beremelesre/ Szebb Jövőt!
Négyszáz rémisztő karatker
2020. július 18. 17:30
Az EU miatt keresel szarul! :DDDDDDDDDDDDDD És ezt pár nerdebil tök komolyan be is veszi... Hatóságilag kell kényszerkasztrálni ezt a fajtát, nincsen más megoldás. Nem építhető sikeres nemzet, amíg ezek szaporodhatnak.
Leakis
2020. július 18. 17:23
Teljesen igazuk van. Kis falunkban egy időben hat órára voltak bejelentve, de legalább nyolc órát dolgoztak. Ha ennek az unio az oka, akkor megint csak szégyelljék magukat. Persze kell a francia meg német csomagküldő szolgáltatásoknak a megrendelés. A magyar állam nem támogathatja a saját vállalatát! Megáll az ész. A Lufthansát persze lehet támogatni német állami pénzből.
Korrupt Kornél
2020. július 18. 17:18
Biza, kell is négy szakszervezet a postánál. Kell a libsiknek a könnyű pénz. Nem béremelésért kellene küzdeni, hanem arányos pénzért. A vezetők bérének, juttatásának x aránya kell a dolgozóknak. Mindjárt lenne pénze a melósnak is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!