Elkezdődött az M81-es gyorsforgalmi út tervezése

2020. augusztus 27. 18:34

Az út az új komáromi Duna hídtól az M1 és az M7 érintésével teremt négysávos kapcsolatot a szintén előkészületben lévő M8 autóútig - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Székesfehérváron.

2020. augusztus 27. 18:34
null

Mosóczi László emlékeztetett arra, hogy tavaly áprilisban született meg a kormánydöntés az út fejlesztéséről, idén májusban pedig aláírták a tervezési szerződéseket a tanulmányterv és a környezeti hatásvizsgálati dokumentáció elkészítésére a Komárom-Székesfehérvár és a Székesfehérvár-Sárbogárd szakaszra. Hozzátette: a tervezési feladat közel 120 kilométer hosszúságú útszakasz négysávosítása az érintett települések elkerülésével, az M7 autópályán új csomópont létesítésével.

A sárbogárdi végpont az M8 gyorsforgalmi úthoz kapcsolódik majd

Az ITM tájékoztatása szerint a Komárom és Székesfehérvár közötti 85 kilométeres szakaszt az Uvaterv Zrt. készíti elő, míg a Székesfehérvár és Sárbogárd közötti 35 kilométert az Utiber Kft. Az államtitkár jelezte, hogy az 1,1 milliárd forintos előkészítő fázis várhatóan 2022 első felében érhet el a jogerős környezetvédelmi engedély megszerzéséig.     Mosóczi László közölte, hogy az új út a 13-as és 81-es főutak négysávosításával vezetne az M7-ig, onnan pedig a 63-as főút bővítése a terv Sárbogárdig. Utóbbi esetében a tanulmánytervek vizsgálják egy új, önálló nyomvonal lehetőségét is. Megemlítette, hogy a sárbogárdi végpont az M8 gyorsforgalmi úthoz kapcsolódik majd, amely a szintén előkészületben lévő, a Balaton mellől a dunaújvárosi Pentele-hídon és Kecskeméten át a Dél-Alföldig vezető 100 kilométeres útszakasz.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára (b) és Cser-Palkovics András polgármester (j) mutatja az M81 gyorsforgalmi út építésével kapcsolatos terveket a székesfehérvári sajtótájékoztatón 2020. augusztus 27-én.<br>Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára (b) és Cser-Palkovics András polgármester (j) mutatja az M81 gyorsforgalmi út építésével kapcsolatos terveket a székesfehérvári sajtótájékoztatón 2020. augusztus 27-én.
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Az államtitkár a hosszabb távú tervekről szólva megemlítette, hogy az M8 az M7-M6-M5 autópályák összekapcsolása után egészen az M3 autópályáig folytatódhatna, az Egerhez vezető, nyáron átadott M25-nél érve el a sztrádát. Egy másik, még nagyobb körgyűrű – amelynek egyes elemei már készek – Sopronból indulva haladhatna Szombathelyen, Zalaegerszegen, Keszthelyen, Kaposváron, Pécsen, Mohácson, Szegeden, Békéscsabán és Debrecenen át egészen Nyíregyházáig.

Vargha Tamás (Fidesz), Székesfehérvár országgyűlési képviselője örömének adott hangot amiatt, hogy az új út a város gazdasági életben betöltött régiós vezető szerepét tovább erősíti, illetve a majdani fejlesztéssel a település negyedik autópálya-lehajtója is elkészülhet az M7-esen, ezzel csökkentve a harmadik lejárónál folyamatos torlódásokat és balesetveszélyt.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere kiemelte: nagyon régi téma a 81-es út fejlesztése, s még soha nem születtek olyan súlyú döntések a négysávosítás megvalósulása érdekében, mint most. Ahogy fogalmazott: „eddig csak beszéd volt, most érdemi tettek”.

A Győr-Kecskemét közötti ipari tengely is erősödhet a fejlesztéssel

Törő Gábor (Fidesz), Mór és térsége országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a Győr-Kecskemét közötti ipari tengely erősödhet a fejlesztéssel, mivel az Audi és a Mercedes gyár felé jobb összeköttetést biztosít a beszállítóknak. Megjegyezte, a jelenlegi 81-es út az ország egyik legveszélyesebbje, sok a halálos baleset a nagy teherforgalom miatt, ezért a fejlesztés elindításával a 24. órában vannak.

Czunyiné Bertalan Judit, Komárom és környéke fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy két jelentős gazdasági térséget köt majd össze az M81-es, amelynek fejlesztése nem várhat tovább, hiszen a gazdasági fejlődést kiszolgáló infrastruktúra nélkül a lendület megtörhet. Megjegyezte, hogy a Komárom-Mór-Székesfehérvár vonalon élők mindennapjait a tranzitforgalom élhetetlenné tette, ez most megváltozhat.

(MTI)

Címlapkép: MTI/Vasvári Tamás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2020. augusztus 28. 14:07
Ha ez megvalósul, akkor lesz igazán járható az M0. Ez az egész értelme. Most minden nyugatról keletre tartó kamion azért megy el Budapestig, mert arra megy az út. Különben lemennének az M1-ről Szfehérvár-Kecskemét felé.
Akitlosz
2020. augusztus 27. 19:58
A kék vonalnak a zöld vonalat kellene összekötnie az ország közepén Vas és Hajdú-Bihar között. Hogy nyoma se látszódjon, hogy Budapest kedvéért építették. Azt is. Akkor lenne jó.
Akitlosz
2020. augusztus 27. 19:52
1. Az M8-nak nem "gyorsforgalmai útnak" kellene lennie, hanem rendes autópályának. 2. Az M8-nak nem valamiféle távoli külső budapesti pótkörgyűrűnek kellene lennie, hanem kelet-nyugati autópályának az ország közepén. És ráadásul még nyugat-keletinek is! Ez így már megint Budapest centrikus fejlesztés. :-( A meg nem nevezett zöld vonal, gondolom az M9-es, az nagyjából jó, HA autópálya lesz és nem "gyorsforgalmi út".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!