Dzsudzsák visszatér a DVSC-hez

2020. szeptember 22. 16:06

Az NB II-ben folytatja.

2020. szeptember 22. 16:06
null

Már korábban felmerült, hogy Dzsudzsák Balázs visszatér a nevelőegyesületéhez, a DVSC-hez, de nyáron még nem sikerült szerződést kötnie a klubbal – írja a Nemzeti Sport Online.

A válogatott labdarúgó az idei évet az Egyesült Arab Emírségek első osztályában szereplő al-Ittihad Kalbában kezdte meg, de februárban a klub szerződést bontott vele. Ezek után szinte azonnal szerződtette a szintén élmezőnyben küzdő al-Ain, a csapattal való megállapodása június 30-án lejárt. Új csapatában csupán négy mérkőzést játszott, mivel a vírushelyzet miatt a bajnokság szünetre kényszerült. Mivel a szerződését nem hosszabbították meg, Dzsudzsák szabadon igazolhatóvá vált.

A hazai bajnokságban szereplő MTK augusztusban biztosított számára edzéslehetőséget, előtte pedig felmerült az is, hogy a Zalaegerszeg leigazolja, de szerződést sehol sem írt alá eddig. Kedden viszont kiderült, Dzsudzsák visszatér a nevelőegyesületéhez Debrecenbe.

2004 és 2008 januárja között 54 tétmérkőzésen (48 bajnokin) 31 kanadai ponttal (14 gól, 17 gólpassz) járult hozzá a DVSC sikereihez, a klubbal háromszor nyert bajnokságot az NB I-ben.

A 33 éves szélsőt 16.45-től nyilvános edzésen mutatják be.

(MTI, Nemzeti Sport Online)

(A kép forrása: Facebook/DVSC)

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
daermon
2020. szeptember 24. 10:29
Mindenkinek 1 élete van. Ő így döntött. Kíváncsi vagyok a fanyalgók közül ki hagyhatná abba az összes munkáját kb. 12 év után... Hajrá Balázs!
Mich
2020. szeptember 23. 08:10
Na végre! Innen szép felhozni a régit csapatát!
flesh ripper
2020. szeptember 23. 06:31
Az ixsz-lábú, hájas, csapott vállú, púposoknak, milyen nagyszerű érzés lehet leszólni egy élsportolót! Nagyszerű szokás, a hugyos , szotyihéjjas kanapéról, minden szorgalmas, tevékeny, sikeres embert gyalázni, aki ráadásul, anyagilag is szép eredményeket mutat fel:) Pl. Hosszú Katinkát (vagy Egerszegi Krisztinát, anno) is hány Böszme-szektás lumpen gyalázza zsigerből?!
nanemáne
2020. szeptember 22. 21:27
Dzsudzsák 108 szoros válogatott.Az itt kommentelők közül sokan focilabdát csak tévében láttak.Örülni kell,hogy legalább még egy kicsit láthatjuk játékát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!