Novák Katalin: Ez egy kemény, harcos másfél év lesz

2020. szeptember 27. 19:59

„Zöld törpék, lila ügynökök, levitézlett vörösök, kiszínezett kisnyilasok békélnek meg Gyurcsánnyal és egymással, hogy bosszút álljanak saját sikertelenségeikért” – Kongresszust tartott a Fidelitas.

2020. szeptember 27. 19:59
null

A Fidesz ifjúsági szervezetének tagjai idén a Várkert Bazárban gyűltek össze a Fidelitas XVII. Kongresszusának alkalmából. A rendezvény programja Radnóti Miklós: Nem tudhatom című versével indult. A művet Habodász István szavalta el, az előadást Farkas Lili kísérte zongorán.

Novák Katalin: Ez egy kemény, harcos másfél év lesz

Az esemény előadói közül elsőként Novák Katalin, családügyekért felelős miniszter üdvözölte az ifjúsági szervezet tagjait. A miniszter felszólalása elején méltatta Illés Boglárka munkásságát, elkötelezettségét a szervezet iránt. Mint felidézte, a Fidelitas tavaly megválasztott elnöke már helyettes államtitkárként is szívén viselte az utánpótlás kérdését, a fiatalok támogatását.

Novák Katalin<br>Fotó: Kékesi Donát
Novák Katalin
Fotó: Kékesi Donát

Novák Katalin a koronavírus-járvány kapcsán elmondta, most különösen nagy jelentősége van annak, „hogy visszataláljunk és megmaradjunk annál az együttműködésnél és egymásra való odafigyelésnél, ami koronavírus első időszakában jellemző volt, és amivel nagyon sokat tudunk segíteni”. A miniszter a 2022-es országgyűlési választásokról szólva elmondta, „másfél évünk van hátra nagyjából a választásokig,

– fogalmazott. Hozzátette: „meggyőződésem, hogy képesek vagyunk rá, és hiszek is abban, hogy győzni fogunk, de ehhez mindent meg kell tennünk”.

A miniszter az időközi választásról, valamint Koncz Zsófiáról szólva elmondta, nagyon örül nemcsak annak, hogy a Fidelitas soraiból került ki a kormánypárt jelöltje, de annak is, hogy egy olyan „üde, értelmes, és megpróbált jelölt van a választókerületben, aki remekül helytáll majd, ha megkapja a választók bizalmát”.

Szentkirályi Alexandra<br>Fotó: Kékesi Donát
Szentkirályi Alexandra
Fotó: Kékesi Donát

Szentkirályi Alexandra: Most kifejezetten nehéz Fidelitas-tagnak lenni

A minisztert követően Szentkirályi Alexandra, kormányszóvivő köszöntötte a szervezet fiataljait. A kormányszóvivő felidézte, hogy amikor ő belépett a szervezetbe, hazánkban még egy „teljesen más politikai helyzet volt”. Mint mondta, szerinte

hiszen mint fogalmazott, „amikor ott volt egy őszödi beszéd, vagy ott volt Medgyessy Péter, vagy azt mondta Gyurcsány Ferenc, hogy »tessék, akkor el lehet innen menni«. Akkor tudtuk, hogy ezt biztosan nem akarjuk”.

Majd hozzátette: viszont ma „már nem annyira kényelmes ez a pozíció, amikor azt látjuk, hogy egy csomó olyan intézkedést hozunk, ami miatt hatalmas támadásnak vagyunk kitéve, akár a családpolitikánkat, akár a nemzetek Európájában való gondolkodásunkat értjük ide” – fogalmazott. A kormányszóvivő azonban hangsúlyozta, „ezekből a nehézségekből erőt kell tudnunk meríteni”.

Böröcz László<br>Fotó: Kékesi Donát
Böröcz László
Fotó: Kékesi Donát

Böröcz László: Ne féljetek a saját hangotoktól!

A kormányszóvivőt követően Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese köszöntötte a Fidelitas küldöttjeit. Mint a frakcióvezető-helyettes fogalmazott „azért vagyunk ma itt, mert mi szeretünk foglalkozni a közélettel, szeretünk foglalkozni a politikával”. 

Böröcz László elmondta, hogy nem mindenki gondolkodik így, és nem is mindenki tesz ezért, „ami egyébként nem baj”. Majd hozzátette: „de

– fogalmazott. Böröcz László a fiataloknak hangsúlyozta, „ne féljetek a saját hangotoktól, merjetek kiállni a saját értékrendetek mellett!”

Hozzátette: „mondjátok el, hiszen csak ti tudjátok elmondani a fiataloknak, hogy mit csináltok, miért fontos az a munka, amit ti elvégeztek és mit szeretnétek a jövőben”. A Fidelitas korábbi elnöke ehhez kívánt a jelenlévőknek „nagyon sok sikert, erőt és energiát”.

Illés Boglárka<br>Fotó: Kékesi Donát
Illés Boglárka
Fotó: Kékesi Donát

Illés Boglárka: Kiemelten fontos a politikai szervezeten belüli utánpótlás

Böröcz László előadását követően Illés Boglárka üdvözölte felszólalóként a szervezet tagjait. A Fidelitas elnöke évértékelő prezentációjában felelevenítette a szervezet elmúlt évben szervezett közéleti, valamint társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos programjait, így például a Fidelitas koronavírus-járvánnyal kapcsolatban tett erőfeszítéseit országszerte (mint ismert,

a koronavírus-járvány ideje alatt a Fidelitas fiataljai a bevásárlásban, a gyógyszerek megvásárlásában, de még a kutyasétáltatásban is segítenek az időseknek

– a szerk.).

Az elnök továbbá az utánpótlás fontosságáról is beszélt. Mint kiemelte, a Fidelitas tagjaként a „35. életévünk elérését követően automatikusan pártoló tagokká válunk, és ha valaki 35 éves kora felett, vagy azt követően szeretne a szervezethez csatlakozni, akkor azt már csak pártoló tagként teheti meg”.

Hangsúlyozta, „kérdezem én, hogy melyik az a politikai szervezet, vagy közösség Magyarországon, aki ezt ennyire komolyan venné, és biztosítaná a politikai szervezeten belüli utánpótlást?” (Mint ismert, mára a Fidelitas Európa egyik legnagyobb, és Közép-Európa legnagyobb ifjúsági politikai szervezete. Nagyobb, mint a legtöbb ellenzéki párt tagsága – a szerk.)

Videóüzenetek

A fent említett előadókon kívül az eseményen videóüzenet formájában felszólalt Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Varga Judit miniszter, Bártfai-Mager Andrea kormánybiztos, valamint Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott is.

Fotó: Kékesi Donát
Fotó: Kékesi Donát

A rendezvény formális részén többek között a Fidelitas XVII. Kongresszusának zárónyilatkozata is megszületett, amely a következő mondatokkal zárul: „a baloldali ellenzék ismét a saját nemzetére támadna, ahogy azt bő egy évtizede és egy évszázada tették, mert ezek ugyanazok. Annak körvonala egyre tisztább, hogy kik sorakoznak a nemzeti erők ellen. Itt az idő, hogy újra rendezzük sorainkat és megvédjük az elmúlt 10 év eredményeit, ami minden magyar ember közös sikere.”

Címlapkép: Kékesi Donát

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2020. szeptember 29. 12:32
Szijjártó Péter külügyminiszter úr!
balbako_
2020. szeptember 28. 08:53
Jó volna, ha a fiatalokból maguk mellé állítanának sokat.
BőröndÖdön
2020. szeptember 28. 08:43
A legfontosabb a tolvajlás továbbvitele...
artfx
2020. szeptember 28. 08:36
"Most kifejezetten nehéz Fidelitas-tagnak lenni" Azért amikor majd beesnek a trafikok, a tanácsadói állások, az értelmezhetetlen államtitkári kinevezések, akkor majd mindannyian gondoljunk ezekre a nehéz időkre, amit át kellett élniük a fiúknak/lányoknak.,..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!