Rablókat küldött az egyik albán pék a másikra Pomázon

2020. október 09. 10:14

Vádat emeltek ellenük.

2020. október 09. 10:14
null

Vádat emeltek egy német állampolgár és két albán pék ellen, aki ki akart rabolni egy másik albán péket Pomázon 2019-ben – közölte a Pest megyei főügyész pénteken az MTI-vel.

Szabó Ferenc közleményében azt írta: egy Magyarországon pékséget üzemeltető albán férfi azzal bízta meg egyik – szintén albán – alkalmazottját és egy német állampolgárságú török férfit, hogy raboljanak ki egy másik albán péket. A két megbízott gázfegyverrel és késsel felfegyverkezve 2019. február 22-én este megjelent a pékségnél. A dolgozókat a fegyverekkel a hátsó udvarában található lakrészbe kényszerítették, kezüket összekötözték és pénzt követeltek tőlük.   

Az egyik sértettnek sikerült kiszabadította magát, majd a többiekkel együtt a támadók ellen fordult. Az egyik rabló emiatt elmenekült, a másikat a rendőrök megérkezéséig visszatartották.  A Pest Megyei Főügyészség a három férfi ellen jelentős értékre elkövetett fegyveres rablás kísérlete, személyi szabadság megsértése és súlyos testi sértés miatt emelt vádat.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BAJA
2020. október 10. 11:19
Nem történt semmi különös, majd szaladnak Svájcba menedékért mert a csúnya rossz diktatorikus magyar megsértette az eNberi jogaikat
Robertoo
2020. október 10. 10:40
Kőkemény büntetést akarok! Ez itt Magyarország, a mi országunk, a mi törvényeink!
Flagellator1974
2020. október 10. 00:05
Nem kell tőlük vásárolni.
kingsjewel
2020. október 09. 19:43
Tényleg szüksége van az Uniónak Albániára? Ennyi erővel Törökország is jöhet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!