Ösztöndíjprogram indul a diaszpórában élő fiataloknak

2020. november 24. 15:24

Mától lehet jelentkezni az ösztöndíjprogramra.

2020. november 24. 15:24
null

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta: a program célja, hogy megerősítsék ezeknek a fiataloknak a kötődését Magyarországhoz, a magyar identitáshoz. A diákok alap-, mester- és doktori képzésre jelentkezhetnek, amelyek elvégzése után azt várják el a fiataloktól, hogy hazatérvén két évig közösségszervező munkát végezzenek, segítsenek a Magyarországtól távol élő közösségnek abban, hogy megélje magyarságát, segítsék a magyar kultúra, a magyar nyelv és a magyar identitás megőrzését – mondta Szijjártó Péter.

A Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogramra 2021. január 24-ig lehet jelentkezni, az ösztöndíjasok a 2021/2022-es tanévben kezdik majd meg tanulmányaikat. A jelentkezők 28 magyarországi felsőoktatási intézmény összesen 1300 alap-, osztatlan, mester- és doktori képzése közül válaszhatnak, a képzésektől függően angol vagy magyar nyelven. A pályázóknak vállalniuk kell, hogy a diplomaszerzés után legalább két évig közösségi munkával segítik a helyi magyar diaszpórát, illetve, angol nyelvű képzés választása esetén, tanulmányaik befejeztével legalább középfokú nyelvvizsgát tesznek magyarból mint idegen nyelvből. A program földrajzi célterülete: a világ összes országa, kivéve az Európai Unió tagállamai, Szerbia és Ukrajna Kárpátalja megyéje.  Az ösztöndíjban az a 18. életévét betöltött fiatal részesülhet, aki magyar állampolgár vagy magyar gyökerei vannak. Az ösztöndíj elnyeréséhez a pályázónak sikeres felvételi vizsgát kell tennie a kiválasztott felsőoktatási intézményben.

(MTI)

Címlapfotó: MTI/Mónus Márton

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2020. november 25. 07:15
Ez fontos, az Erasmus program is kb arra való, hogy kötődést tudjon kialakítani.Mintha lett volna ilyen rendszer még a Monarchiában is.
makapaka2
2020. november 24. 19:36
TÁMOGATOM!
998877
2020. november 24. 18:21
Támogatom, jó kezdeményezés.
flesh ripper
2020. november 24. 18:21
nagyon-nagyon támogatjuk a diaszpóra magyar identitású, magyar szívű fiataljait!!!!!! Hajrá, magyarok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!