Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Volner: Korózs Lajos távozzon a közéletből!

2020. november 10. 14:37

A baloldal folyamatosan igyekszik megingatni a védelmi rendszerbe vetett közbizalmat – fogalmazott.

2020. november 10. 14:37

Korózs Lajosnak (MSZP) le kell mondania az Országgyűlés népjóléti bizottsága elnöki posztjáról és távoznia kell a közéletből, mert „kamuvideóval” akadályozta a járvány elleni védekezést – jelentette ki a Volner Párt elnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. Volner János a főpolgármestert is támadta, mondván, Karácsony Gergelynek végre érdemben kellene támogatnia a járvány elleni védekezést. Kijelentette: bűnt követ el az, aki járványveszély idején szándékosan, „tudatos aknamunkával”, minden erejével az ország védelmi képességeit, illetve a közbizalmat igyekszik megingatni és gyengíteni. Márpedig a baloldal folyamatosan igyekszik megingatni a védelmi rendszerbe vetett közbizalmat: „hazugságokat, kamuvideókat, kamustatisztikákat" terjesztett és mindent megtett annak érdekében, hogy az emberek ne bízzanak a hivatalos szervekben” – tette hozzá.

A pártelnök, független parlamenti képviselő szerint ennek az „aknamunkának”, a „védekezés roncsolásának” Korózs Lajos és Karácsony Gergely „a két központi figurája”. Úgy vélekedett: Karácsony Gergely egyetlen politikai innovációja az volt a járvány kezdete óta, hogy behozta a „sírós kisfiú" figuráját. Sírós kisfiúként folyamatosan segítségért kiált, azt állítva, hogy nincs pénze, s őt „szívatják”, miközben az államkincstár adatai szerint a 2020-as évet 200 milliárd forintos kerettel kezdte a főváros – fogalmazott. Ugyanakkor a jelentős tartalék ellenére sem nyújtott semmilyen segítséget a budapesti vállalkozóknak, s a főváros semmilyen módon nem vette ki a részét a járvány elleni védekezésből – fűzte hozzá Volner János. Kérdésre válaszolva reményét fejezte ki, hogy az Országgyűlés, a házelnök javaslatára, többségi szavazással leváltja Korózs Lajost a bizottság éléről.

(MTI)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2020. november 10. 17:55
Kórozsnak minden pozíciójából távoznia kellene... Dobtáras vérkomcsi ne lehessen semmilyen pozícióba se a DEMOKRATIkUS MAGYARORSZÁGBAN!!!
BossN
2020. november 10. 17:36
Kórozs, takarodj!
Megtalálta
2020. november 10. 16:42
A kamuvideó után le kellett volna mondania. Az a videó annyira védhetetlen, hogy libsik csak nagyokat hallgatnak, ha felmerül a téma.
Harangláb
2020. november 10. 15:50
Takarodjon! Menjen vissza géplakatosnak...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!