Fekete-Győr továbbra is ártatlannak tartja magát

2020. december 16. 11:50

A Momentum elnöke megfellebbezte a felfüggesztett szabadságvesztést.

2020. december 16. 11:50
null

Ahogy korábban mi is megírtuk, Fekete-Győr András – és több társa – ellen a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat egy 2018-as Kossuth téri tüntetésen történtek miatt. A vádirati szerint a 2018 decemberi Kossuth téri tömegdemonstrációkon részt vevő vádlottak a Parlament épületének védelmét ellátó rendőrsorfalba különböző tárgyakat – köztük üveget és pirotechnikai eszközt – dobtak, illetve tüntetőtársaikat és a rendőröket lökdösték azért, hogy a sorfalat áttörjék

Az ügyészsége idén szeptemberben azt indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás nélkül, büntetővégzéssel szabjon ki próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést Fekete-Győrre, aki ezt megfellebbezte. A Momentum elnöke egy későbbi reakciójában úgy fogalmazott: „az ügyészség vádja nevetséges, szánalmas próbálkozás”. Szerinte ő csak „egy lila füstölőt ejtett két rendőrsorfal közé”.

Fekete-Győr András most az Indexnek úgy fogalmazott: „nem követtem el bűncselekményt, és minden tettemért vállalom a felelősséget. Hiába kér rám ilyen büntetést Polt Péter ügyészsége, a bíróság előtt fogok érvényt szerezni az igazamnak”.

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pot_ember
2020. december 17. 17:23
Ha jól emlékszem, akkoriban büszke volt rá. A füstölőre meg valami oilyasmit mondott, hogy jó hangulatot csinál. (Aki eldobja annak vicces, akit eltalál .... az nem nagyon nevet)
Spiltyu
2020. december 17. 00:54
Fegyőrt végül egy igazi fegyőr fogja seggbe khúrni???
Atilla
2020. december 16. 20:42
Simán 5 évet,letöltendőt neki,hogy tanuljon az esetből... Ott aztán a gender,szivárvány ideologiáját hadd gyakorolja...
silenceCZ
2020. december 16. 18:43
amennyiben a rendőr akkor - teljesen jogosan - lelövi, lehetett volna a magyar george floyd...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!