Akadémiai dolgozók tiltakoznak az új felsőoktatási törvény ellen

2021. március 25. 09:47

Sérelmezik többek között, hogy nem volt „széleskörű egyeztetés”.

2021. március 25. 09:47
null

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) határozottan tiltakozik az ellen, hogy a kormány a legsúlyosabb járványhelyzetben nyújtsa be a felsőoktatás átalakítását célzó javaslatát, mindezt úgy, hogy annak tartalmáról semmilyen szélesebb körű egyeztetés nem történt - közölte az ADF csütörtökön az MTI-vel.

„Megkérdőjelezhető” módon szavaztak az egyetemek

A közlemény szerint „nyilvánvalóvá vált, hogy az egyes egyetemek eljárási szempontból is megkérdőjelezhető módon úgy szavazták meg a modellváltást, hogy annak tényleges tartalma nem volt ismert, és nem is lesz hozzáférhető a jogszabály szövegének benyújtásáig”.

Az ADF emlékeztet az MTA hasonló esetére, „amikor a kutatóhálózat jogellenes elvételén túl az előkészítetlen jogszabályok önmagukban is bizonytalanságot teremtettek, és súlyos károkat okoztak”.

Felszólítják a kormányt, hogy ne éljenek vissza a korlátozásokkal

A fórum a közleményben felszólítja Stumpf István kormánybiztost és a kormányt, hogy „a kialakult súlyos helyzettel, amelyben a korlátozások miatt a tudományos közösség és az egyetemi polgárság nem tudja hatékonyan képviselni az érdekeit, ne éljenek vissza”.

(MTI)

 Címlapképen: A Magyar Tudományos Akadémia

Kép forrása: Derzsi Elekes Andor

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Syr Wullam
2021. március 25. 14:19
Az ADF-nek ma már semmi köze az Akadémiához, mind az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat alkalmazottai. Ez olyan, mintha ma Vona vagy Pálinkás Orbán polgári körének a nevében nyilatkozna.
Berecskereki
2021. március 25. 13:12
Az lenne a csoda, ha valami ellen nem tiltakoznának, hanem támogatnák.
Magyarok Pásztora
2021. március 25. 13:02
Az akadémiai dolgozók a takarítók, karbantartók?
Falfirka
2021. március 25. 12:37
nem tudtam, jó-e a törvény, nem értek hozzá. de hogy ezek a szarok tiltakoznak így már biztos, hogy szuper a törvény, ezeket meg ki kell már onnan baszni. 3o év után ideje lenne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!