Erdő Péter: A család erőforrás

2021. március 19. 19:45

A bíboros a „családok éve” megnyitóján mondott beszédet.

2021. március 19. 19:45
null

„A család erőforrás és olyan közösség, ahol az ember megtanulhat boldog lenn” – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek péntek este Budapesten, a Ferenc pápa által meghirdetett családok éve megnyitóján.

Ferenc pápa az Amoris laetitia (szeretet öröme) kezdetű apostoli buzdítás megjelenésének 5. évfordulójára hirdette meg a családok évét. A rendezvénysorozat magyarországi, a koronavírus-járvány miatt zárt körben megtartott megnyitó szentmiséjén Erdő Péter azért imádkozott, hogy Isten áldja meg a családokat, és adjon nekik erőt a jelenlegi nehéz helyzetben. „Adja Isten, hogy családjaink erőforrások legyenek mindannyiunk számára, és olyan választ találjanak a mai kihívásokra, amelyek mindenkit gazdagítanak” – fogalmazott a bíboros.

Váci megyéspüspök: A család a társadalmi létünk alapvető egysége

Marton Zsolt váci megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferense homíliájában Szent Józsefről és az apák családban betöltött szerepéről beszélt. „József igaz embervolt, aki Mária állapotosságáról tudomást szerezve nemcsak a törvényt akarta megtartani, hanem teljes bizalommal Istenre hagyatkozott.

– fogalmazott.

A váci megyés püspök kiemelte, hogy a család évében fontos tudatosítani magunkban, hogy a család „társadalmi létünk alapvető egysége”, és – ahogy Ferenc pápa fogalmaz – „a férfi és a nő, az apa és az anya a teremtő Isten szeretetének munkatársai”.

Novák Katalin: Az élet alapvető értékei nem változtak

A misén felolvasták a családokért felelős tárca nélküli miniszter köszöntőjét. Novák Katalin ebben hangsúlyozta, hogy a családok mindig számíthattak a keresztény egyházak szolgálatára és a családszervezetek közösséget teremtő erejére.

A miniszter megtisztelő lehetőségnek nevezte, hogy a kormánynak része lehet ebben az építkezésben a családokat védő jogszabályok megalkotásával, a szükséges anyagi források megteremtésével és a családközpontú élet feltételeinek biztosításával. Meglátása szerint a hagyományos család, amely a keresztény élet és kultúra alapköve, ma támadások kereszttüzében áll, romboló erők dolgoznak azon, hogy a családokat szétszakítsák, a közösségeket tönkretegyék, a fiatalokat eltántorítsák a gyermekvállalástól. „Az élet alapvető értékei azonban nem változtak,

– tette hozzá Novák Katalin.

Soltész Miklós: Amikor családokról beszélünk, nemzetünk és egyházunk jövőjéről beszélünk

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára üzenetében úgy fogalmazott: „Hisszük, hogy amikor családokról beszélünk, nemzetünk és egyházunk jövőjéről beszélünk, így amikor a családokat támogatjuk, az életet és a jövőt támogatjuk”.

Az államtitkár kitért arra, hogy a kormány az elmúlt 11 évben számtalan intézkedéssel segítette a családokat, a házasságra készülőket és a gyermekre vágyókat. Az intézkedéseknek számos eredménye van – mondta, példaként említve, hogy 2010 óta több mint 80 százalékkal nőtt a házasságok száma, és egyre több pár vállal gyereket. A válások száma 27 százalékkal, az abortuszok száma pedig több mint a felére csökkent.

Kiemelte, hogy ezek az örömteli változások csak az egyházak segítségével valósulhattak meg. Hozzátette: „Éppen ezért a kormány továbbra is számít az egyházak lelki, hitéleti tevékenységére, mint ahogy az egyházak, egyházi közösségek is számíthatnak a kormányra”.

Karodsné Gyurkó Kattalin: A család éretlmét magunkban hordozzuk

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke azt írta: felmérhetetlenül fontos, hogy egy olyan korban, amely tele van kérdőjelekkel, a családok éve meghirdetésével a katolikus egyház bizonyosságként állítja a családot minden ember elé. „Nincs mindenki előtt személyesen megélt jó példa, épp ezért fontos üzennünk mindenkinek, hogy nekik is sikerülhet. A család értelmét magunkban hordozzuk, és igenis képesek vagyunk megteremteni azt a magunk számára” – fogalmazott.

(MTI)

Kép forrása: Koszticsák Szilárd / MTI

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
duzur
2021. március 20. 09:13
Igen. A jól müködö család ...
zsoltkom2
2021. március 20. 08:30
Mo-on furcsa helyzet van. Alapegység a család keresztény-hirdetetten is, de a nemzet nem egységes. És pont, hogy a keresztényt hazudó kormány... a család évét hazudó kormány teszi megosztottá a magyar nemzetet. Mi értelme van részükről a családra hivatkozni és családi életet erőltetni? Ha család... nem elég családformátumban élni, arra alkalmas hely és idő is kell. Az állatvilágban fordul az elő, ami manapság sok helyen, hogy a valamelyik szülő a kajaszerzés miatt egész nap távol van és csak aludni van otthon. Az is szocializálás, ha a megfizetett motiválásból lett gyerekek, vagy a szeretetből lettek a mostoha viszonyokat élik a családra nem szánt idővel. Orbánilag elvárt, hogy túlórában kell dolgozni. Mo. keresztény gyerekei magányosabbak a keresztény értékrendű családjaikban, mint egy üldözött rabló. Az az igazi valóság, hogy egy ember szólóban is erőforrás... egész szépen tud adózni... vagy csak ingyen robotolni kereszténynek hazudott kormány felhívására. Egy olyan ember, akinek sem felesége sem gyereke (katolikus papok) hogyan van képe családi idillt számonkérni? És még, ha jól tudom, Jézus sem volt házas és gyereke sem volt. Az élet értelme csak sejt szinten a szaporodás, az élet továbbadása. Egy embernek közben sokkal nagyobb és több igénye van, hogy az életének értelme legyen. (Ettől van az, hogy Európa hitetlen keresztényekből lesz mindinkább... hogy egy keresztény nem szeret böjtölni. Ha már korog a gyomra menten eszik, ha dühös... menten gyilkos természetű) És Isten sem családot teremtett, hanem nagy sokára 1 darab embert... földművelés céllal. Ami utána következett, az Isten passziójából történt és menet közben terv nélkül. A nő csak egy kivett borda jelképe és nem előre elgondolt, mint a társadalom legkisebb egységére törekvésből. Különben a teremtés módszere, alapossága pont olyan lett volna, mint Ádámnál. És persze Ádámmal egy időben.
zsoltkom2
2021. március 20. 08:30
"A család a társadalmi létünk alapvető egysége" Ez már alapvetően nem igaz... most is azért kell akár 40 milliót felajánlani, hogy hazudható legyen az állítás. Egy ember szólóban is erőforrás, amikor katonaként kell őket érteni például, így egy homokos... transzvesztita... heteró... nő egyaránt tudja védeni a hazáját. Mindenféle formában el szokták fogadni a vérüket... csak védjenek és harcoljanak. A keresztények elég elnézőek tudtak-tudnak lenni harcolásra vállakózóknál olyankor. A négyszer elvált férfi is férfi, aki így is erőforrás... akivel így sem család... aki szintén szocializál. Szocializálni az élet tud a legjobban, ha család, ha egyedülálló, ha csak együtt élő. A közösséget nem lehet megúszni, a közösségben élést a négyzetkilométernyi területen... ahol egyre többen vagyunk. Aki a négyzetkilométernyi terülten él szocializálja a másikat, hatással van rá. Tehát a család ilyen szempontból nem alapegység. Egy nemzet az már inkább (lenne az).
annamanna
2021. március 20. 02:38
Az egyház azért erőtlen, mert a család az erőforrás?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!