A legnagyobb francia divatcégeknek gyárt dísztasakokat a KÉZMŰ új kalocsai üzeme

2021. június 10. 16:10

Megerősíti a kormány a megváltozott munkaképességű foglalkoztatást.

2021. június 10. 16:10
null

Kalocsán megnyitották az ERFO Közhasznú Nonprofit Kft. üzemét, az eseményen Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára is részt vett.

„Attól, hogy valakinek megváltozik a munkavégző képessége, nem változik meg az alapvető akarata, hogy magát is és a családját is munkából, bérből tartsa el. Ezek a jó példák, mint az itteni is mutatják, szükség van a munkahelyre, ahol az ilyen emberek közösségben vannak, és értéket állítanak elő” – mondta az avatón Fülöp Attila, aki hozzátette, kiemelt célja a kormánynak, hogy a foglalkoztatást tovább bővítse.    

Orbán Viktor miniszterelnök egyértelművé tette, hogy a jelenlegi 4,5 millió fős foglalkoztatást tovább kell bővíteni. Ennek az egyik lehetősége a megváltozott munkaképességű foglalkoztatás.

– írta Facebook-oldalán Fülöp, hangsúlyozva: „az egyik legnagyobb bűne a baloldalnak, hogy nem tett erőfeszítéseket azért, hogy ezt a foglalkoztatási formát megerősítsék”.

Kiemelte: jövőre 50,1 milliárd forintot fordít a kormány a költségvetésben a megváltozott munkaképességű foglalkoztatás erősítésére, ez 4,5 milliárd forinttal több, mint az idei esztendőben.

(MTI, Facebook)

Nyitóképen: Fülöp Attila (balról második) az üzem avatásán. Forrás: Facebook

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2021. június 10. 21:08
"„Attól, hogy valakinek megváltozik a munkavégző képessége, nem változik meg az alapvető akarata, hogy magát is és a családját is munkából, bérből tartsa el. " A bére változik meg. Bér és bér között óriási különbség lehet és van is.
Kiscsillag
2021. június 10. 19:50
Orbán tényleg a legjobb. A Fidesz nem hagy senkit az út szélén.
nyúlgerinc
2021. június 10. 17:23
Orbán a legjobb. A Mészáros meg vizezi az áramot...a libbantak szerint.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!