A Magyar Jelen szerint jobbikosok irányíthatják Magyar Péter kampányát
A lap úgy tudja, Gyöngyösi Márton és támogatói személyesen is egyeztettek Magyar Péterrel arról, hogy mekkora csapatot és milyen erőforrásokat tudnak biztosítani számára.
Az országgyűlési képviselő annak ellenére mondta ezt, hogy az NVB a Jobbik delegáltjának támogatásával hitelesítette a népszavazás kérdéseit.
Szilágyi György országgyűlési képviselő az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt, ahol arról beszélt: a gyermekvédelmi népszavazás során az embereknek távollétükkel kell jelezni azt, hogy
A műsorban emlékeztették a politikust: a népszavazási kérdéseket a Jobbik delegáltja is támogatta a Nemzeti Választási Bizottság ülésén. Szilágyi szerint pártja fontos intézménynek tartja a népszavazást, ennek ellenére úgy gondolja, a gyermekvédelmi referendum „a megcsúfolása” a népszavazásnak.
Nyitókép: atv.hu