Varga Mihály: A Corvinus Egyetemen nemzetközileg elismert tudást szerezhetnek a hallgatók

2021. augusztus 29. 18:46

Az egyetem évnyitóján a miniszter kiemelte: a kormány elkötelezett az értékes munkahelyek létrehozása, a bérek emelése, illetve a gazdaság fejlesztése mellett.

2021. augusztus 29. 18:46

A Budapesti Corvinus Egyetemen folyó kiemelkedő oktatási és kutató munka kiváló lehetőséget nyújt ahhoz, hogy az itt tanulók nemzetközileg elismert, piacképes tudást szerezhessenek – mondta a pénzügyminiszter a felsőoktatási intézmény tanévnyitó ünnepségén vasárnap Budapesten.

Varga Mihály szerint az egyetem hallgatóit, a leendő közgazdászokat a tanulmányaik mellett három kérdés foglalkoztatja: szellemileg, szakmailag izgalmas kihívásokra számíthatnak-e, lesz-e állásuk, el tudnak-e majd helyezkedni, illetve, hogy biztosítja-e majd a keresetük a megfelelő megélhetést, versenyképes lesz-e az a külföldi fizetésekkel.

A miniszter kiemelte, a kormány elkötelezett az értékes munkahelyek létrehozása, a bérek emelése, illetve a gazdaság fejlesztése mellett és azért dolgozik, hogy mindhárom kérdésre egyértelmű igennel tudjanak felelni.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!