Kétszázharminc éve született Széchenyi István

2021. szeptember 21. 14:38

1791. szeptember 21-én született gróf sárvárfelsővidéki Széchenyi István, a „legnagyobb magyar”.

2021. szeptember 21. 14:38
null

Kossuth Lajos – egyik legnagyobb politikai ellenfele – méltatta így: „polgári erényben nagy férfiak, minő például az, kit én, nem gyáva hizelgésből, hanem meggyőződésből, a’ magyarok legnagyobbikának szoktam nevezni.”

A magyar történelem egyik legkiemelkedőbb és legjelentősebb alakja, akinek nevéhez a magyar gazdaság, a közlekedés, a külpolitika és a sport területén végrehajtott reformok fűződnek, így sok tekintetben a modern Magyarország egyik megteremtőjének tekithető. Könyvei, a Hitel, a Világ és a Stádium óriási hatást gyakoroltak kora szellemi életére.

Máig ható művei közül a legismertebbek a Magyar Tudományos Akadémia elődjének, a Magyar Tudós Társaságnak a létesítése, és a Lánchíd.

1842-ben ő javasolta a budai alagút építését is a Várhegy keresztülfúrásával a Lánchíd budai hídfőjénél. Szélesebb körben is köztudott, hogy a hajózás és hajógyártás megalapítása az Óbudai Hajógyár létrehozásával, a balatoni gőzhajózás megteremtése valamint a Vaskapu szabályozása és a Tisza-vidék árvízmentesítése is nevéhez fűződik. Ugyanakkor ő állt a korszerű bortermelés, a selyemhernyó-tenyésztés, a cukorgyártás, a gázvilágítás, az országos vasútfejlesztés előmozdítása mögött is.

Az első gőzhengermalom létrehozásával a modern lisztgyártás megalapozója.

Neve a magyar lóversenyzés és lótenyésztés számára is kikerölhetetlen, sőt ő volt a mai napig sikeres magyar evezőssport meghonosítója is Magyarországon: 1841-ben megalapította az első Hajós Egyletet, a Csónakdát, és beindította a rendszeres evezősversenyeket. Kezdeményezésére nyílt meg 1837-ben Pest-Buda első magyar nyelvű színháza is, mely 1840-től a Nemzeti Színház nevet viselte. 

Fotó: Schoefft József: Széchenyi István, Wikipedia

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nick89
2021. szeptember 22. 09:42
Széchenyi is élhette volna henye, munkátlan politikusok világát, de ő ehelyett a nemzete felemelkedéséért dolgozott. Semmi MDF-ezés, semmi Postabankozás, nuku rablóprivatizáció, egyáltalán nem lölőzött, nem voltak strómanjai, nem verte a nyálát, csak dolgozott értelmesen és kitartóan. Minden tiszteletet megérdemel!
Alcofrybas
2021. szeptember 22. 07:17
„A legnagyobb magyar jelzője méltán az övé. A kifejezés mikor megszületett, nagy ellenfele, Kossuth ajkain, a nemzetnek példátlanul tiszteletteljes meghajlását jelenté egyik fia előtt. De ma a szó hideg és tartalma homályos, szétfolyó. Szélesebbkörű és melegebb fényt áraszt a jelző, mellyel Kemény Zsigmond báró nevezte: a leghívebb magyar. Ez a szó relációt állapít meg, Széchenyi és a nemzettest minden egyes, még utolsó tagja között is, relációt, mely alól senki ki nem vonhatja magát. Mi a magyarság iránti hűség? Miért ő a leghívebb? És hívek vagyunk-e minmagunk? - ily kérdések tolulnak fel és hoznak zavarba bennünket e jelző kimondásakor.” - Szekfű Gyula, Három nemzedék és ami utána következik
Robur
2021. szeptember 21. 17:36
Na, ez magyar volt. nem úgy mint a mai magyarkodók.
Akitlosz
2021. szeptember 21. 16:50
A habsburg volt a politikai ellenfél. Kossuth és Széchenyi között inkább a cél eléréséhez szükséges módszerekben volt a nézeteltérés. Mindketten Magyarországért ténykedtek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!