Közel 25 millió forintot keresett Karácsony jogtalanul

2021. szeptember 23. 09:09

A jelenlegi főpolgármestert a Corvinus Egyetem foglalkoztatta úgy, hogy hiányoztak az oktatói munkavégzéséhez szükséges alapvető feltételek.

2021. szeptember 23. 09:09
null

Csaknem bruttó 25 millió forintot tehetett zsebre jogosulatlanul Karácsony Gergely, hiszen a jelenlegi főpolgármester tíz év alatt ennyi pénzt kapott a Corvinus Egyetemtől, ahol megfelelő képesítés nélkül oktatott – számolt be cikkében a Magyar Nemzet.

A lap azt írja: a főpolgármester a balliberális kormányoktól a családi cégének juttatott megrendeléseken kívül a Corvinus Egyetemen is oktathatott tíz éven át, megfelelő képesítés nélkül. A Magyar Nemzet birtokába került kinevezési okiratok alapján egyetemi oktatói pályafutása alatt összesen közel 25 millió forintot keresett a főpolgármester.

Csak Karácsony Gergely nem teljesítette a feltételeket

Miután az Oktatási Hivatal vizsgálata megállapította, hogy sem a tanársegédi, sem az adjunktusi kinevezése nem felelt meg az egyetem belső szabályzatának, illetve a törvényi előírásoknak,

egyértelműen kijelenthető, hogy ezt a 25 millió forintot jogtalanul vette fel Karácsony.

Amint arról a Magyar Nemzet már beszámolt, és később az OH is megerősítette, a hivatal 2004. január elsejétől ellenőrizte a Budapesti Corvinus Egyetemen harminckét oktatójának jogviszonyát, akik közül csak Karácsony Gergely nem teljesítette a foglalkoztatásához szükséges feltételeket.

2008-tól nagyot ugrott a fizetés

Karácsony 2004 márciusában kezdett tanársegédként dolgozni a Corvinuson, havi 144 ezer forintos fizetésért. A következő év januárjától 154 ezer nyolcszáz forintra emelték az illetményét, majd még 2005 szeptemberétől 161 ezer nyolcszáz forintra módosult Karácsony bére. Közvetlenül a 2006-os választások előtt még gyorsan emelte a Gyurcsány-kormány az oktatói fizetéseket, bár a mértéket nem lehet nagyvonalúnak nevezni, mindenesetre pár ezer forinttal így is több lett Karácsony illetménye.

A nagy ugrás 2008. március elsejétől következett, ekkor nevezték ki adjunktusnak,

és a fizetése 218 ezer 700 forintra emelkedett és maradt is egészen a 2014. augusztus 31-én történt távozásáig.

Összesen tehát majdnem 25 millió forintot keresett Karácsony Gergely a Corvinus Egyetemen úgy, hogy hiányoztak az oktatói munkavégzéséhez szükséges alapvető feltételek:

a megfelelő nyelvismeretet igazoló okmány, illetve a doktorjelölti jogviszony megkezdése.
A 2000-es évek jelentős hányadában Karácsony már bizalmi emberként dolgozott az MSZP–SZDSZ-kormánynak is. Karácsony cége Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt a Miniszterelnöki Hivatal koordinációs politikai államtitkárságával 2004. január elsejétől szerződésben állt, a Social Report Bt. politikai tanácsadásért havi 350 ezer forint plusz áfa díjazásban részesült. Az évek során a cég összességében mintegy 25 millió forintos megbízásban részesült a Gyurcsány-kormánytól, egészen a 2009-es miniszterelnök-váltásig, amikor Bajnai Gordon követte őt egy új kormány élén.

Nyitókép: Trenka Attila

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szekuIa
2021. szeptember 23. 10:35
Hát mi a kurva anyját dolgozott Kamugeci az egyetemen, aranyat bányászott?
jánosbácsi
2021. szeptember 23. 10:30
"Csaknem bruttó 25 millió forintot tehetett zsebre jogosulatlanul. " A lényeg az, hogy lehetett tehát az ellenkezője is lehetett. Cseh Katalin lehet, hogy milliárdokat tett zsebre. Itt is az a lényeg, hogy lehetett. Az is lehetett, hogy a töltött káposztától fostam be, de az is csak lehetett.
files32
2021. szeptember 23. 10:17
A pohos Viktória és bandájáról valamit?
Google
2021. szeptember 23. 10:09
Szerintem meg nem jogtalanul kereste azt a pénzt. Ha valaki a semmijét ilyen jól el tudja adni, nos, azt már tehetségesnek is nevezhetjük. Mondjuk, minősíti azokat is, akik bedőlnek neki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!