Felújították az újlipótvárosi Szent Ágoston-kápolnát

2021. december 19. 14:45

Megújult a premontrei rend újlipótvárosi Szent Ágoston-kápolnája. A kápolnát vasárnap szentmisén áldotta meg Fazakas Zoltán Márton csornai premontrei apát.

2021. december 19. 14:45
null

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében arról beszélt: az 1950-ben egy pincében kialakított kápolna „tanú”. Egyaránt tanúskodik a barna diktatúráról, amelynek idején sok ezer, a Lipótvárosan élő embert pusztítottak el. De tanúskodik a vörös diktatúráról is, amely miatt a városrészbe a háború után költöző katolikus családok csak a föld alatt kialakított, katakombaszerű templomban gyakorolhatták vallásukat– mondta.    

Az 50-es években feloszlatott, hagyományosan fehér ruhát viselő premontrei rend tagjai a rendszerváltásig fekete reverendában, de „fehér, premontrei szívvel” szolgáltak a templomban.    

Az államtitkár hozzátette: a kápolna tanúskodik a jelenről is, hiszen felújítását a koronavírus-járványban februárban elhunyt Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, a Szent István-bazilika előző plébánosa „álmodta meg”. Megjegyezte: Snell György temetése után jutott arra a premontrei apáttal közösen, hogy a felújítás „becsületbeli ügy”.    

Soltész Miklós történelmi jelentőségűnek nevezte az elmúlt időszak templom-, imaház- és zsinagógafelújításait, illetve építéseit.    

Azt is mondta: a neomarxista eszmék ma is élnek és „nagy erővel törnek rá a világra”. Ez az eszmeáramlat „bagatellizálni akarja a diktatúrák bűneit”, ezért is fontos, hogy a Pozsonyi úti kápolna emlékeztessen a korra, amelyben létrejött. Úgy fogalmazott: „a zsidó-keresztény tanításért ugyanúgy meg kell küzdenünk, ahogy elődeinknek”, hozzátéve, „az égbe törekszünk, de itt a földön vagy épp a föld alatt kell megküzdenünk mindenért”.    

A kápolna olyan volt, mint egy katakomba

Fazakas Zoltán Márton homíliájában arról beszélt: a kommunizmus évtizedei alatt az emberek „csak rejtekben vallhatták meg hitüket”. A kápolna olyan volt, mint egy katakomba. Mint mondta, a történelem mindenki hitét próbára teszi. A rendszeráltás után a szabadság évtizedei is hoztak kihívásokat, hiszen az idős premontrei atyák halála után nehéz volt megszervezni a templom ellátását.    

De ma is vannak kihívások, és míg a kommunizmus alatt „frontális”, de „tiszta harc” volt, az emberek tudták, ki elől kell elbújniuk, ma nem egyértelmű, hogy kiben lehet bízni – tette hozzá a premontrei apát.    

A szentmisén részt vett Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosa. Mindszenty József bíboros, hercegprímás 1948-ban nevezte ki Szigeti Lajos Remig premontrei szerzetest a Szent István-bazilika káplánjává, és bízta meg a Margit-híd pesti hídfője körüli lelkészség szervezésével.    

Szigeti Remig ezután vásárolta meg a Pozsonyi út 14-es ház egykori szenespincéjét, ahol 1950 tavaszán nyílt meg a Csornai Premontrei Prépostság Szent Ágoston-kápolnája. A kápolnát a rendszerváltozás előtt is a premontreiek látták el. A kápolna egyházjogilag hivatalosan a 2000-es évek végén került a Budapest-Szentistvánvárosi Szent István király plébánia (Szent István-bazilika) lelkipásztori ellátásába.

(MTI)

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robur
2021. december 19. 21:04
A mi pénzünkből ment. Szóval térdre csuhások.
MayorAnna
2021. december 19. 21:02
Hány zinagág fölújításba kerül ez a keresztényeknek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!