Planet 2021: Cselekedni kell azoknak, akik tenni akarnak a fenntarthatóságért!

2021. december 02. 21:00

A Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó sikeresen hozzájárul a fenntarthatósági fordulat előmozdításához – mondta Joó István, a rendezvény lebonyolításáért felelős kormánybiztos csütörtökön a világtalálkozó zárórendezvényén.

2021. december 02. 21:00
null

Hozzátette: az idén minden eddiginél összetettebb kihívással együtt, a világjárvány közepette kellett megszervezni a rendezvénysorozatot, amelyre több mint 100 országból érkeztek résztvevők. A világtalálkozó delegációi 220 tárgyalást folytattak, és 6 együttműködési megállapodást írtak alá – mondta Joó István.    

Kiemelte, hogy a fenntarthatóság témája, legégetőbb kérdéseinek megvitatása jelenlegi helyzetben fontosabb, mint bármikor korábban.

Emlékeztetett: Áder János köztársasági elnök hívta életre a rendezvényt, a 2019-es Víz Világtalálkozó eredményeinek összegzése után.    Arra vállalkoztak, hogy cselekvésre ösztönözzék mindazokat, akik tenni akarnak a fenntarthatóságért, legyen szó egyénről, politikai döntéshozóról, vagy éppen egy vállalat vezetőjéről – mondta. Nem az elrettentés volt a céljuk, hanem az, hogy közérthetően bemutassák a bolygó állapotát, és azt az eszközrendszert is, amellyel cselekedni lehet. Emellett célul tűzték ki a visegrádi országok elmúlt évtizedekben elért eredményeinek bemutatását.   

A Planet Budapest 2021 szakkiállítása Közép-Európa legnagyobb környezetipari rendezvényeként debütált

Négy ország 183 kiállítója mutatja be mintegy 20 ezer négyzetméteren a fenntarthatósághoz hozzájáruló termékeit, szolgáltatásait, kutatási programjait, egyetemi képzéseit. Olyan kulcsfontosságú ágazatok mutatkoznak be, mint a víz-, és hulladékgazdálkodás, az energia, az agárgazdaság, vagy a közlekedés. Az elért eredményekre példaként említette, hogy

Magyarország 2000-hez képest 29 százalékkal növelte a GDP-t, miközben 24 százalékkal csökkent az üvegházhatású gázok kibocsátása.

Az ország éves, egy főre jutó üvegházhatású gázkibocsátása az átlagos uniós érték 75 százaléka, ami a 6. legjobb arányt jelenti a tagországok között. A szlovák szén-dioxid-kibocsátás 2019-ben elérte történelmi minimumát, a lengyel és a cseh mutatók is csökkenést mutatnak a 90-es évek elejéhez képest – ismertette.    

A visegrádi országokban 4 százalékkal csökkent a háztartási élelmiszerhulladék mennyisége az elmúlt három évben,

2019-ben átlagosan évi 70 kilogramm volt, míg a magyar adat fejenként évi 65 kilogramm. Hozzátette: közben az uniós átlag  évi 92 kilogramm fejenként. A biodiverzitás területén elért eredmények között kiemelte a Natura 2000-es területeket, amelyek aránya a visegrádi országokban több mint 4 százalékkal magasabb az uniós átlagnál.    

A járvány globális gazdaságra gyakorolt hatásai még nem teljesen világosak

Az előrejelzések a GDP 8 százalékának megfelelő veszteséget jósolnak. Gyárak zártak be, ellátási láncok szakadtak meg, milliók vesztették el az állásukat egyik percről a másikra. Egyértelmű, hogy ezek a negatív folyamatok nem segítik a klímaváltozás elleni küzdelmet sem – mondta.    

Joggal merül fel a kérdés szerinte a glasgow-i klímacsúcs után három héttel: látható-e, hogy hol vannak azok a lehetőségek, amelyekre építve úgy gyarapodik a társadalom, hogy közben csökkennek a klímaváltozásból fakadó veszélyek. A munka nagy része még hátravan – folytatta, mert a világ továbbra sem arrafelé halad, hogy 2030-ra el tudja érni a fenntarthatósági célokat. Magyarország a víz világtalálkozókat követően ismét kész kilépni a nemzetközi színtérre és segíteni a nemzetközi közösséget abban, hogy a következő generációk számára közösen élhető és fenntartható jövőt biztosítsanak – jelentette ki a kormánybiztos.

(MTI)

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szemlelo
2021. december 04. 11:55
Amelyik "környezetvédelem" csak a CO2-ről tud beszélni, azzal fenyegetőzni, az komolytalan. Sajnos ez a 99%.
mokány
2021. december 03. 05:37
A világot elhamvasztja
mokány
2021. december 03. 05:37
Közelít az itélet napja
mokány
2021. december 03. 05:33
Dies irae dies illa , solvet sekulum in favilla .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!