Több embernek is egyszerre hat dózis vakcinát adtak be egy budapesti kórházban

2022. január 07. 19:30

A vétkes szakdolgozó tévedésből nem hígította fel a vakcinát, ez okozta a túladagolást.

2022. január 07. 19:30
null

Több embert is hat adag vakcinával oltottak be a fővárosi Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben a napokban, tudta meg a 24.hu. Az információkat az Emberi Erőforrások Minisztériuma megerősítette. Úgy tudják, összesen 12 oltakozó érintett.

A lap szerint szerint a vétkes szakdolgozó tévedésből nem hígította fel a vakcinát, ez okozta a túladagolást. A vakcinákat ampullákban kapják kézhez az oltópontok, minden egyes ampullában több ember beoltására elegendő oltóanyag van, amit viszont az előírások szerint hígítani kell, csak ezt követően felhasználhatók. Ez utóbbi maradt el a szóban forgó esetekben.

Az Emmi válaszában azt írta, álláspontjuk szerint a történtek hátterében egyértelműen emberi mulasztás áll. Közölték, az intézmény a szükséges lépéseket megtette, de azokat nem részletezték.

„Orvosszakmai megítélésünk szerint, mely az érintett oltakozók 48 órás, részletes utánkövetésén alapul, az általános oltási reakción kívül egészségkárosodás gyanúja nem merül fel” – írta a tárca a 24.hu megkeresésére. Hozzátették, az érintettek egészségi állapotát a továbbiakban is megfigyelik.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2022. január 08. 07:16
Ha Fajzert Kaizerral hígítják megyek én is.
tevevanegypupu
2022. január 08. 07:08
Hathatós.
Dicsértessék
2022. január 07. 21:10
Sokat elárul a pfizer hatásosságáról, hogy hat adag éppen annyi mellékhatást okoz, mint egy. ;-)
BossN
2022. január 07. 21:02
Máshol is előfordult, nem okozott gondot a túladagolás szerencsére.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!