Megszólalt az első elesett magyar katona özvegye

2022. február 28. 09:10

Az özvegy szerint a férje a békéért halt meg.

2022. február 28. 09:10
null

Megszólalt a Borsnak az ukrán-orosz háború magyar származású hősi halottjának felesége, írja a Bors Online. A hadiözvegy maga jelentette be a közösségi profilján, hogy a tengerészként szolgáló Kis Sándor elesett a csatában. A 29 éves Kis Sándor tengerész egy rakéta becsapódása következtében hunyt el. A Bors megtalálta a hősi halott özvegyét, Máriát, aki az elviselhetetlen fájdalma ellenére is készséggel nyilatkozott a lapnak. Mint elmondta: fontosnak tartja, hogy az egész világ megismerje Sándor történetét. „Az orosz megszállás alatt a Krím-félszigeten tartózkodott. Esküt nem tett. 10 éve teljesít szolgálatot az ukrán hadseregben.

Ocsakov városában tevékenykedett” – mondta a Borsnak Mária. Hozzátette: „A férjem a hivatásának tekintette a katonaságot. Az életét áldozta a hazáért.”

Úgy érzi, soha senkit nem lesz képes úgy szeretni, mint Sándort

„Néhány perccel a rakétatámadás előtt beszéltünk vele. Amikor a robbanás bekövetkezett, próbáltam Sándort telefonon hívni, de nem lehetett. Akkor még azt gondoltam, csak nincs térerő, neki nem eshetett semmi baja” – fogalmazott az özvegy. Az asszonyt viszont nem hagyta nyugodni, hogy a hitvese egy ilyen ütközet után később sem jelentkezik nála, ezért felvette a kapcsolatot a hadsereggel. „Megnézték a halottak nevét tartalmazó listát. Sándor nem szerepelt rajta. Beküldtek a sebesülteket ellátó kórházba. A sürgősségi osztályon nem kezelték a férjemet. Amikor ez kiderült, le kellett mennem a halottasházba. 12 elhunyt feküdt ott, köztük nők is.

de a mellén levő névcímke sértetlen maradt. Így oszlott el minden kétségem. Az én férjem halt meg” – csuklott el a hadiözvegy hangja. Mária hisz benne, hogy Sándor áldozata nem hiábavaló, írják.

Kis Sándor a dél-ukrajnai Ocsakov városát védte, amikor életét vesztette, teszik hozzá. „Sándor a gyermekei békéjéért áldozta életét. Hiszem, nekem már nincs más feladatom, mint az, hogy megőrizzem az emlékét, és a két kisfiunk álmát megvalósítsam. György és Vaszelij örökké emlékezni fog az édesapjára. Erről gondoskodom” – ígérte meg a gyászoló feleség, aki úgy érzi, soha senkit nem lesz képes úgy szeretni, mint Sándort. „Büszke vagyok a férjemre! Hiszek a gyermekeim szép jövőjében, a jobb életében, ugyanakkor mérhetetlenül fáj, hogy a fiaink apa nélkül fognak felnőni. A háború tönkretette az életünket, és elvette a hitvesemet” – mondta még Mária.

Kép forrása: Borsod online

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2022. február 28. 19:22
Mocsadék Putyin.
Krupp Skya
2022. február 28. 18:59
Nyugodjon békében! ha már az amerikaiak és európai csatlósai által kirobbantott háborúban rossz oldalon is halt meg, Karácsony is ott harcol a rossz oldalon de ezen az oldalon nem igen kapott volna parkolási pénzt. Az anyós ülésen éri utol majd a végzet, azon az oldalon nem működik a légzsák.
simonvitéz
2022. február 28. 15:56
Nyugodjon békében. Szivszorito hogy soha tobbé nem élhetnek át egyutt boldog pillanatokat. Nem beszélve az árván maradt két gyermekéről.
zuriktodor
2022. február 28. 15:22
A férje egy nagyhatalmi huzavonáért halt meg, nem a békéért. Sajnos.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!