Vádlott lett a kecskeméti baloldali jelölt, Bodrozsán Alexandra
2022. március 30. 19:43
Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt indult büntetőeljárás a baloldal kecskeméti jelöltje ellen.
2022. március 30. 19:43
p
99
2
39
Mentés
Az újpesti baloldali Bodrozsán Alexandra ellen feljelentést tett Nemcsik Mátyás, mivel az a személyét érintő, emberileg is bántó és megalázó, alaptalan támadást hajtott végre – fejtette ki a közösségi oldalán az önkormányzati képviselő.
„A mai napon volt a békítő meghallgatás, ahol egyértelművé vált, hogy nem szeretnénk visszalépni, szeretnénk, ha ez az ügy tovább folytatódna.
Megállapították, hogy Bodrozsán Alexandra az általam tett feljelentésben vádlottként fog szerepelni”
– nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak Nemcsik Mátyás. A képviselő hangsúlyozta, hogy egy jelölt ilyen kijelentéseket tegyen, megengedhetetlen.
„Úgy gondolom, hogy az a fajta politizálás, egymás negatív megbélyegzése elviselhetetlen. Nem tűrhetjük itt, Kecskeméten, hogy a politikai élet ilyen negatív irányba menjen el” – tette hozzá a Nemcsik Mátyás.
Nyitókép: Bodrozsán Alexandra Facebook-oldala
***
Április első vasárnapján újabb négy évre határozzuk meg az ország sorsát, hazánk minden magyar állampolgára eldöntheti milyen irányba tartson közös utunk.
Az elmúlt 30 évben nem foglalkoztatta a politika? Esetleg még nincs is személyes tapasztalata a rendszerváltás utáni időszakból? Vagy csupán szeretné hazánk jelenlegi helyzetét reálisan látni, mielőtt döntést hozna saját és gyermeke jövőjéről? A Mandiner Választási Különszáma erre kínál lehetőséget!
A szocialista politikus szerint míg a Fidesz csak képmutató politikát folytat, addig a baloldal csak az igazat mondja és intézkedéseiket a becsület irányítja.
Jelenléte betöltötte az egész teret, és megtelének mindnyájan a Magyar Péter iránti hamis szeretettel és reménységgel, holott azt sem tudják vala, kicsoda.
Matús Sutaj Estok úgy fogalmazott, hogy az egyik verzió szerint a bűncselekmény hátterében „bizonyos emberek csoportja” állhat, amelynek tagjai „egymást bátorították, illetve támogatták e bűncselekmény elkövetésében”.
p
3
0
20
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 39 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
iIonah
2022. március 31. 19:13
Nocsak, kutyusokkal fajtalankodott a kis bögyös szöszi?