Januárban tovább emelkedik az orvosok, júliusban az ápolók bére

2022. december 28. 21:55

A hírt Rétvári Bence jelentette be.

2022. december 28. 21:55
null

Az államtitkár elmondta, hogy január 1-jével megtörténik a kormány és a Magyar Orvosi Kamara között - a járvány alatt - létrejött béremelési megállapodást utolsó lépése is. Az orvosoknak januártól további 11 százalékkal emelkedik a bére. 

Ezzel egy kezdő orvos bére 619 ezer forintról 687 ezer forintra nő. Egy pályája közepén járó, 21-25 év gyakorlattal rendelkező orvosnak a bére 1,5 millió forintról 1,65 millióra emelkedik. A legtapasztaltabb, 40 éve pályán lévő orvosnak 2,1 millióról 2,38 millió forintra fog nőni a bére. Az orvosbéremelés stabilizálni tudta az orvosi létszámot a kórházakban, ugyanakkor a megfelelő szakápolói létszám érdekében további béremelésről döntött a kormány – jelentette ki Rétvári Bence. Az államtitkár hangsúlyozta:

az újabb ápolói béremelésre két lépcsőben kerül sor: első ütemben 2023. július 1-jével, második ütemben 2024. március 1-jével. 

„A béremelés első ütemében a szakdolgozók béremeléséhez 41,5 milliárd forintot, az egészségügyben dolgozók béremeléséhez 8,4 milliárd forintot, azaz összesen közel 50 milliárd forintot biztosít a kormány Egészségbiztosítási Alapon keresztül. A béremelés második üteméhez szükséges fedezetet a 2024. évi központi költségvetés során szükséges biztosítani” –  mondta az MTI kérdésére Rétvári. 

Az ápolói béremelés eredményeként a kormány tervei szerint 2024. március 1-jére az egészségügyi szakdolgozók átlagos alapbérének el kell érnie az orvosi átlag alapbér 37 százalékát. Ez az arány így megegyezne az európai átlagos orvosi és ápolói bérek egymáshoz viszonyított arányával.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a kormány 2010 óta az egészségügyben hajtotta végre a legnagyobb mértékű béremelést, az ápolók bére azóta átlagosan háromszorosára emelkedett, legutóbb 2022 januárban volt 21 százalékos ápolói béremelés. A szakorvosok jelenleg az ötszörösét vagy akár a kilencszeresét kapják alapbérként annak, mint a 2010-es kormányváltás előtt. „A kormány a háborús energiaválságban, és a szankciók okozta gazdasági nehézségek ellenére is az egészségügyben béremelést hajt végre, illetve kórházfejlesztések zajlanak országszerte, mert számunkra a magyar emberek egészsége mindig elsődleges” – hangsúlyozta Rétvári Bence.

(MTI)

Fotó: MTI/Komka Péter

 

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Brabham1963
2022. december 29. 14:10
Hová a k. anyátokba emelitek már ennek a sok dögkeselyűnek a bérét! Az átlag magyar már nem kap semmilyen orvosi ellátást csak ha van ismerőse!! Dilettáns hülye banda! Takarodjanak már a picsába de a 2-3 millió szavazójukkal együtt!!
ChatBot
2022. december 29. 08:46
50-100%-os bolti infláció mellett semmit nem ér a néhány százalékos fizetésemelés. És ha ilyen ütemben csökkennek a reálbérek, hamarosan senkinek nem lesz lóvéja. A nincstelen, éhes, fázó emberek pedig elég idegesek tudnak lenni nagy tömegben...
faramuci
2022. december 29. 07:39
Most hogy már én is elégedett leszek az orvosok ,és előrejelzések szerint a tanárok bérével,senki nem forszírozza a gyári munkások siralmas bérszintjét(nem Merci,és vagy Suzukira gondolok). Mindenkinek rendben van hogy az országunk pár szegletében alig 200000-ezer forintért nagyüzemben lehet három műszakban gürizni,húsz perc munkaközi szünettel. Az orvos fontos mert a lerobbant robotokat gyors "generálozás" után visszaküldi a szalag mellé. A tanár feladata nyilván fontos,de ugye az ipari szférában nem kap senki 2 hónap nyári pihenőt? Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról hogy gyárakban dolgozó,és nem feltétlen aluliskolázott emberek hajtják a gazdaságot,csak erről szemérmesen nem divat beszélni.
Pelso j.
2022. december 29. 06:41
Önmagában az eddigi orvosi béremeléséknek sem volt eredménye. A mostaninak meg annyi a költségvetési fedezete, mint az eddigieknek, vagyis nulla.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!