Lehet, hogy itt a válság, de a karácsonyfákat viszik, mint a cukrot

2022. december 20. 09:00

Idén nemhogy nem csökkent, de még nőtt is az eladás. A legnépszerűbb fa a nordmann.

2022. december 20. 09:00
null
Konopás Noémi
Konopás Noémi

Azt gondolnánk, hogy a válság visszaveti a karácsonyfapiacot, ám

idén nemhogy nem csökkent, de még nőtt is az eladás

– mondta a Mandinernek Csordás Péter, a Csordás Faiskola Kft. vezetője. Ők tavaly 18 ezer karácsonyfát adtak el, idén már most háromezerrel többet. Szerinte ennek oka, hogy egyre többen keresik a nordmann fenyőt, az ő faiskolájukban pedig ebből a fajtából van a legtöbb. „Jelentősen visszaesett a lucfenyő piaca, és ez a tendencia folytatódni is fog. A piac egyértelműen a nordmann irányába megy, ezért mi is inkább ezt telepítettünk” – emelte ki.

Ami az árcédulákat illeti, a válság miatt csak nagyon keveset mertek emelni a nagykereskedelmi áraikon.

„Mindenki azt gondolta, hogy az embereknek nem lesz pénzük fűtésre, így a karácsonyfa egészen biztosan hátrébb fog sorolódni, de az eladásaink nem ezt mutatják” – tette hozzá.

Csordásék harmincöt hektáron termelnek fenyőfát Somogyban. „Ezt úgy kell elképzelni, hogy van, ahol kétéves csemeténk van, folyamatosan telepítünk”. Mint mondta, sokan a kivágott fák helyére a még nem megfelelő méretűek közé ültetnek új csemetéket, ők megvárják, amíg kifogy a tábla, vagyis, amikor egy adott területen az azonos korú fákat kivágják, majd beszántják és megművelik a területet, és az egészbe telepítik az új facsemetéket. Így könnyebb a fák ápolása, hiszen gépekkel is megközelíthetők. Ami pedig nem utolsó szempont, lévén, hogy hatalmas a munkaerőhiány, így igyekeznek gépesíteni.

„Traktorral permetezünk például, huszonkét soronként vannak művelő utak a földeken” – mutatott rá Csordás Péter. Fizikailag megterhelő munka, tíz állandó munkatársukból hat lány: „nem tudsz mit csinálni, itt mindenkinek meg kell fognia a fát, szezonban még a nők is pakolnak, persze csak a kisebb fákat, vagyis a két méter alattiakat”.

Ami a favásárlás időzítését illeti, Csordás elmondta: december 15-én szeretett volna nyitni, ám hamarabb kellett. „Azt vettem észre, hogy

sőt nemcsak, hogy előbb beszerzik, de szenteste előtt jóval be is állítják” – tette hozzá. Talán mert mihamarabb szeretnének gyönyörködni az örökzöldben, másrészt praktikus okai is lehetnek: sokan a téli szabadságuk előtt szeretnének túl lenni a díszítésen, hogy az ünnep valóban a pihenésé lehessen.

Ugyanúgy viszik, mint tavaly

Egy másfélméteres nordmann fenyő ára 10 ezer forint, ugyanekkora lucfenyőé hét, ezüsté pedig nyolcezer – ezt már az egyik dél-pesti piacon áruló kiskereskedő-őstermelő mondta lapunknak. Ők minden évben kétszáz darab fát szoktak eladni, nem lesz ez másképp idén sem, ugyanúgy viszik, mint korábban – mutatott rá.

– mutat egy terebélyes kis fára. Ez alatt az idő alatt pedig van vele bőven munka, permetezni kell, gyomirtózni és metszeni, hogy szép formája legyen.

Miért népszerű a nordmann, vagy lánykori nevén kaukázusi jegenyefenyő?

Népszerűségének egyik oka, hogy levelei puhák és sokáig megmaradnak. Hátránya viszont, hogy a lucfenyővel ellentétben nem áraszt szinte semmilyen illatanyagot.

Nyitókép: Mandiner

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
falcatus
2022. december 20. 12:49
A hölgytől is elnézést kérek ...
falcatus
2022. december 20. 12:49
Bocsánat vissza kell vonnom, valóban "d" -vel kell írni. Mea culpa. :((
Jack
2022. december 20. 12:18
Csodálkozom hogy le tudták írni helyesen hogy Nordmann. Tízből kilencen azt írják Normand, pedig semmi köze Normandiához.
Pukedli
2022. december 20. 11:40
.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!