Csütörtöktől érkeznek az emelt nyugdíjak

2023. január 12. 10:26

Februárban 13. havi nyugdíjat is fizetnek.

2023. január 12. 10:26
null

Csütörtöktől érkeznek a 15 százalékkal emelt nyugdíjak – hívta fel a figyelmet Varga Mihály pénzügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében.

Kétszerésére növelték 2010 óta a nyugdíjak összegét

A tárcavezető kiemelte: az idei nyugdíjkifizetések összege meghaladja a 6150 milliárd forintot. „Jövő hónapban az emelt nyugdíj mellett 13. havi nyugdíjat is fizetünk” – mondta. Hozzátette: ez azt jelenti, hogy a nyugdíjasok átlagosan 416 ezer forintot kapnak februárban.

A miniszter arra is rámutatott, hogy 2010 óta a nyugdíjak összegét kétszeresére növelték, vásárlóerejük 20 százalékkal javult.

– zárta bejegyzését Varga Mihály.

„Megvédjük a nyugdíjakat!”

Csütörtökön az emelt nyugdíjakról Orbán Viktor is beszámolt közösségi oldalán. A megosztott felvételen egy idős hölgy társaságába látható a miniszterelnök. A fotó mellé kísérőszövegként azt írta a kormányfő:

A vonatkozó bejegyzést alább tekinthetik meg:

(MTI/Mandiner)

Nyitókép illusztráció. Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala

 

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2023. január 12. 17:23
Ebből a semmi pénzből kellene enni, kellene iskoláztatni a gyereket, a hullaszagú kórházban meggyógyíttatni a mamát. Ez a sok diktatúrapárti bunkó pedig nem lázad a nyomora ellen, hanem elképzelt migránsok és elképzelt Sorosok miatt hatalomban tartja ezeket a tolvaj geciket, akik tartósan elvágták Magyarországot a 21. századtól...
llnnhegyi
2023. január 12. 13:48
Nézőpont intézet felmérése szerint,2023 január elején. Fidesz 56% DK 8% Jobbik 6% Mi Hazánk Mozgalom 6% 5,5 millió potenciális szavazó Fidesz Kdnp koalíciós pártok 3 millió Ellenzékiekre esetleg. A 2/3 jól látható megint. --------- Az árnyékszékkormány befosott!
alphaville
2023. január 12. 13:01
Vergődnek a libernyákok, helyes.
lazio154
2023. január 12. 12:05
Nem tudni, most mennyi lehet a létminimum! Az árakat figyelve úgy 150 ezer ft körül gondolom. Nézzük azokat, kik ennél kevesebbet kaptak 2022. szeptemberében: 40 ezer ft alatt 37 ezer fő 40-60 ezer ft között 106 ezer fő 60-80 ezer ft között 165 ezer fő 80-100 ezer ft között 308 ezer fő 100-120 ezer ft között 361 ezer fő 120-140 ezer ft között 344 ezer fő Tovább azért nem írom, mert dec.-ben erre kaptak 4,5% emelést, így közel vannak a létminimumhoz. Így aztán elértük, hogy a nyugdíjasok több mint fele /1,3 millió fő/ a létminimum alatti ellátmányából vegetál!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!