Az EP öt frakciójának nagyon nem tetszik a magyar panasztörvény

2023. április 24. 16:52

Ezért levélben fordultak az Európai Bizottsághoz, úgy vélik, ha ezek a rendelkezések megvalósulnak, az komoly veszélyt jelent az LMBTQI-emberek jogaira és a véleménynyilvánítás szabadságára.

2023. április 24. 16:52
null

Az Európai Parlament öt pártfrakciója levéleben fordult az Európai Bizottsághoz, amelyben aggályaikat fejezik ki a többi között az Országgyűlés által április 11-én elfogadott panaszokról, közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló törvény miatt.

Sérti a magyar helyreállítási terv keretében vállalt kötelezettségeket

A Zöldek, az Európai Néppárt, a szociáldemokraták, a Renew és az Európai Baloldal képviselőcsoportok vezetői levelükben rámutattak: a szóban forgó törvény lehetővé teszi az állampolgárok számára, hogy bejelentést tegyenek a magyar életmóddal és az alaptörvénnyel ellentétes tevékenységekről, ami magában foglalja a „házasság és a család alkotmányosan elismert szerepét” sértő tevékenységeket. „Úgy véljük, hogy ezek a rendelkezések, ha megvalósulnak, komoly veszélyt jelentenek az LMBTIQ-emberek jogaira és a véleménynyilvánítás szabadságára” – hangsúlyozták. 

A bizottságnak címzett levelükben a képviselőcsoportok arra is kitérnek, hogy a köznevelésben foglalkoztatottak jogállásáról szóló törvénytervezetet és egyes kapcsolódó törvények módosítása, véleményük szerint „drasztikusan korlátozná a tanárok alapvető jogait, véleménynyilvánítási szabadságukat, rendkívül nagymértékben csökkentené szakmai autonómiájukat és

A frakcióvezetők úgy vélik továbbá, a jogalkotási eljárás sérti a magyar helyreállítási terv keretében vállalt kötelezettségeket, különösen a „jogalkotás minőségének, és az érdekelt felek valamint szociális partnerek döntéshozatali bevonásának javításra tett célkitűzések területén”. „Véleményünk szerint ez egyértelműen lehetetlenné teszi a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében benyújtott első kifizetési kérelem pozitív értékelését” – hangsúlyozták. 

Magyarország nem teljesítette a kötelezettségét

Arra is felszólították az Európai Bizottságot, hogy függessze fel az Európai Szociális Alap Plusz (ESZA+) program keretében történő kifizetéseket, mivel Magyarország nem teljesítette a programban a tanárok javadalmazásának reformjára vonatkozó konkrét konzultációs kötelezettségeket, beleértve a szakszervezetekkel való érdemi konzultációt. A frakciók úgy vélik, hogy a szóban forgó a jogalkotási folyamatok Magyarország részéről

hozzájárulnak az uniós értékek aláásásához,

valamint a jogállamiság, az alapvető jogok és a demokrácia romlásához.

 „Az egyenlőség, az emberi méltóság és az alapvető jogok az EU alapításának központi elemei, és bízunk az Európai Bizottság elkötelezettségében, hogy hatékony lépéseket tesz, ha egy tagállam szándékosan megsérti ezeket az uniós értékeket” – hangsúlyozták a levél aláírói.

(MTI)

Novák Katalin szembeszállt a parlamenttel, össszeszedtük, mi lesz ezután

Nem kis meglepetést - sőt, sokakban némi zavarodottságot - okozott, hogy Novák Katalin nem írt alá egy április 11-én elfogadott törvényt, helyette megfontolásra visszaküldte a parlamentnek. A köztársasági elnök a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló jogszabállyal nem értett egyet, amely egy uniós irányelv átültetését szolgálja.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
EX - Terminátor
2023. április 24. 22:17
Aki ezeket a förtelmeket bevédi, egyként lesz kezelve velük. TI IS. NINCS KIVÉTEL ÉS NINCS BOCSÁNAT.
FreeEurope
2023. április 24. 21:04
Buzik egymás közt.
machet
2023. április 24. 20:36
Igen?És ki nem sz@rja le őket?
Obsitos Technikus
2023. április 24. 20:18
Nekünk se tetszetek, elhihetitek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!