Lázár János: Más világ lesz, mint ami eddig volt (VIDEÓ)

2023. április 11. 18:10

Az Építési és Közlekedési MInisztérium tárcavezetője elmondta, hogy „ez a minisztériumi munka egyelőre még nem az építésről, hanem az újratervezésről szól”.

2023. április 11. 18:10
null

Lázár János építési és közlekedési miniszter volt Brückner Gergő újságíró vendége a Telex közéleti-gazdasági podcastjében, a Témában.

A beszélgetés felütésében elhangzott, hogy immáron egy éve áll a minisztérium élén Lázár János. A műsorvezető arra volt kíváncsi, hogy ebből az időszakból mi az, amire a legbüszkébb. Erre Lázár azt válaszolta, hogy nem tart még ott, hogy „ilyen kasszát csináljon”. „Még nincs olyan, amire büszke lennék: még nincsenek meg az eredmények és a teljesítmények”. Majd megjegyezte, hogy

Egyelőre még nincs összegzésre idő, majd három év múlva” – mondta el az országgyűlési képviselő.

A tárcavezető ezután kitért arra, hogy készült egy kerettörvény az állami beruházások rendjéről és egy a magyar építészetről. A beruházási törvény kapcsán megjegyezte, 

hiszen nem csak az állami beruházásokat, de a teljes építési jogszabályi környezetet is érinti a munkájuk. 

Az építési és közlekedési miniszter mindezek kapcsán beszélt arról is, hogy egy ágazati miniszternek az a dolga, hogy rendbe tegye azt a jogi környezetet, amiben dolgoznia kell. 

A miniszter hozzátette, jelenleg konstruktív tárgyalásaik zajlanak az Európai Bizottsággal arról, hogyan segítheti majd a törvény az uniós pénzek felhasználását, miközben felvállalt cél marad, hogy

Egyszerű rendszerbe szervezték a munkát 

Az építési és közlekedési miniszter hangsúlyozta, „nagyon egyszerű rendszerbe szervezték a munkát a tárcán belül a korábbi ügynökségi modell helyett, ami kicsit konzervatívabb, bürokratikusabb, lassabb, de legalább kontroll alatt tudják tartani az eseményeket, és van egy ember (ő maga), aki a teljes területért felel és a parlament által felelősségre vonható”.

Pozitívumként említette még, hogy az üzleti szereplők számára is világos, hogy „transzparens egyeztetési mechanizmusok vannak, nem kávéházakban kell találkozni”. Ehhez kapcsolódóan Lázár János felhívta arra a figyelmet, hogy 

és azok számára is, akik távolabb állnak, ez teljesen egyértelmű.”

A teljes beszélgetés alább tekinthető meg:

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner

***

 

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mr. Tommy Lee
2023. április 12. 12:22
Elég jó kommunikátor, magasan a legtehetségesebb.
kolozsv
2023. április 12. 09:31
Lassan elmennek a kormányt támogató kommentelők/lájkolók a Mandinerről. Látom egy ideje. Miért jó ez a Mandinernek?
Lajoss
2023. április 12. 08:25
A szeme sem áll jól ennek a rókaképű maffiózónak..
Obsitos Technikus
2023. április 12. 00:30
"ez a minisztériumi munka egyelőre még nem az építésről, hanem az újratervezésről szól" Ha őszinte akarnál lenni János, akkor azt mondanád, ami látszik: a megbízatásod kb. 3600 milliárd lehúzásáról szól. Ennek van egy súlyosan negatív oldala, hogy a fővárosra vonatkozó pénzeket is rád bízták, és van egy pozitív oldala, amit megérzésem és bizodalmam szerint viszont már nem rád fognak bízni; ez amit a mondat végén említettél..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!