Magyarországon találkoztak az ukrán cirkuszigazgatók, és a kijevi színház társulatával ellentétben nagyon hálásak hazánknak

2023. május 23. 18:42

Míg az Ivan Franko Színház egy orosz rendező miatt balhézott a Színházi Olimpián, addig az ukrán cirkuszigazgatók Magyarországon tartották nemzetközi találkozójukat, és lekötelezettjei hazánknak.

2023. május 23. 18:42
null
Ádám Rebeka Nóra
Ádám Rebeka Nóra

Az ukrán cirkuszigazgatók a Fővárosi Nagycirkuszban tartották nemzetközi találkozójukat. Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója 2023 februárjában a Lvivben megrendezett ukrán cirkuszigazgatók közgyűlésén ajánlotta fel a szakembereknek, hogy a háborús viszonyok miatt Budapesten tartsák meg a rendezvényt.

Fekete Péter a budapesti találkozón elhangzott köszöntő beszédében rámutatott:

Magyarország jelentős erőfeszítésekkel segíti a szomszédos ország háború elől menekült artistaművészeit és állampolgárait.

A háború kitörése óta a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ több mint 120 ukrán artistaképzős diáknak nyújt menedéket, oktatást, egészségügyi ellátást, célt és fellépési lehetőséget a Fővárosi Nagycirkusz műsoraiban. Jelenleg A sztyeppe illata című összművészeti előadásban kaptak szerepet az ukrán tehetségek.

Sergeii Kabakov előadásának prezentációja (Forrás: Fővárosi Nagycirkusz)

Bezzeg a kijevi színház társulata nem volt ilyen hálás Magyarországnak

Talán olvasóink is emlékeznek rá, hogy a Mandineren is beszámoltunk arról, hogy a kijevi Ivan Franko Színház társulata nemrég tudatta: nem kívánnak fellépni a Budapesten megrendezett 10. Színházi Olimpián. Az ukrán társulat szerint korábban biztosítékot kaptak a szervezőktől, hogy orosz fellépőket nem hívnak meg a találkozóra, ami – véleményük szerint – nem valósult meg. Vidnyánszky Attila akkor lapunknak cáfolta az állításokat.

Sajnos oroszok nincsenek, csak a szervezőbizottság egyik tagja, Valerij Fokin, akinek itt volt bemutatója. A Nemzetibe el fog jönni, filmvetítése is lesz az Uránia Filmszínházban egy beszélgetéssel egybekötve. Többek között az ő józan gondolkodása, gondolatai mentén és instrukciója alapján döntöttünk úgy, hogy hagyjuk ezt most, ne jöjjenek orosz társulatok, és ne tegyük kockára az olimpia megrendezését, mert rendkívül fontos, hogy ez az esemény most megtörténjék. Így most orosz színházakat annak ellenére sem hívtunk, hogy még mindig az orosz színházi élet az egyik leggazdagabb vagy a legerősebb a világon,  ha nem a legerősebb” – mondta akkor.

Magyarország eddigi legnagyobb humanitárius segélyakciója

A Külgazdasági és Külügyminisztériumot Lengyel Miklós, képzésekért, ösztöndíjprogramokért és tudománydiplomáciáért felelős helyettes-államtitkár képviselte az ukrán cirkuszigazgatók rendezvényén. 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium fontosnak tartja az ehhez hasonló találkozókat,amelyek a szolidaritás általános kifejezése mellett alkalmat adnak arra,hogy egy-egy konkrét területen azonosítsuk a segítségnyújtás további lehetőségeit.

Az országon belül, illetve a Magyarországra menekült ukrán közösség vonatkozásában egyaránt. Az ukrajnai humanitárius krízisre reagálva Magyarország történelmének eddigi legnagyobb humanitárius segélyakcióját hajtja végre. Rendszeres szállítmányokkal igyekszik javítani az Ukrajnában élők helyzetén, egyebek mellett élelmiszerekkel, gyógyszerekkel, orvosi eszközökkel és berendezésekkel, higiéniai cikkekkel. Igyekszünk kivenni a részünket az ország helyreállításából is” – ismertette Lengyel Miklós.

A helyettes-államtitkár elmondta: Magyarország korszerűen felépített több ukrajnai óvodát és egy iskolát, felújított egy postát, valamint vállalta egy kórház újjáépítését, továbbá ösztöndíjprogramokkal segíti a menekülteket. Ezen kívül Magyarország vállalta 130 speciális igényű gyerek kórházi ellátását, létszámkorlát nélkül a sebesült katonák ellátását és több mint kétezer gyermek üdültetését.

Hazánk „menedék és oltalom” az ukrán cirkuszművészeknek

Remélem, hogy a mostani tanácskozás is hozzájárul olyan lehetőségek felkutatásához, amelyek konkrét segítséget jelenthetnek az ukrán embereknek” – zárta köszöntőjét Lengyel Miklós.

A találkozón a szakemberek az ukrán artisták munkalehetőségeinek bővítéséről egyeztettek a Fővárosi Nagycirkuszban és a magyarországi magáncirkuszokban, de megvitatták az ukrán artisták részvételi lehetőségeit is a különböző koncert- és színházi projektekben. Mint kiderült: a Lvivi Állami Cirkusz és a Fővárosi Nagycirkusz közötti kiváló kapcsolatnak köszönhető,

hogy a háború kitörése óta artistaképzős diákok és oktató a budapesti kőcirkuszban találtak menedéket és oltalmat.

A találkozón az ukrán szakemberek beszámoltak az Állami Cirkusz vállalat felépítéséről, az ukrajnai utazó cirkuszcsoportok igazgatóságának felépítéséről és tevékenységéről, valamint tájékoztatást adtak az ukrán cirkuszok jelenlegi helyzetéről is.

 

Nyitókép: Urbán Ádám

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
evpus
2023. május 25. 06:59
Naná, mert itt cirkuszolhatnak! Őket is mi tartjuk el!
letsgobrandon
2023. május 23. 20:08
banderisztán kyevyyy bábkormánya cseppet sem érdekel
Csak egyszerűen
2023. május 23. 20:01
Minden jót kívánok nekik!
Sulammit
2023. május 23. 19:36
A korrupt milliárdos Zelenszkij, sosem fog köszönetet mondani ezekért a gesztusainkért. Sőt inkább rágalmaz uszít a magyarok ellen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!