Egy vérből vagyunk: egy rendezvény a határon túli gyerekekért

2023. június 28. 14:12

A résztvevők több száz kilométert futnak, hogy felhívják a figyelmet a nemzeti összetartozás, és a jótékonyság jelentőségére.

2023. június 28. 14:12
null

Pénteken rajtol az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futórendezvénye, amelynek során tíz különböző határon túli intézményt támogatnak erdélyi és kárpátaljai gyermekotthonoktól kezdve egyetemistákon át egy csíkszeredai futócsapatig.

A több éve tartó hagyományban Gui Angéla, a szervezet alapítója az összegyűjtött adományokból sportcipőket vásárol, és ezeket adják át a rászoruló fiataloknak, akik közül többen részt vesznek a futáson is.

– mondta Gui Angéla, aki igyekszik odafigyelni arra, hogy a támogatás tényleg mindig hasznos legyen. 

A rendezvény célja nemcsak az adományok átadása, de a szervezők szeretnék felhívni a figyelmet a határon túli magyarokkal való összetartozásra, és arra, hogy milyen jó dolog segíteni.

Az Egy vérből vagyunk jótékonysági esemény idén június 30-án Bonyhádról rajtol, ahol véradó nappal indul a program, majd a a résztvevők Gyergyószárhegyen futnak be a célba. Itt közel 400 nehéz sorsú gyermek számára fesztivált szerveznek. Az eseményen idén is részt vesz Herczegh Anita, Áder János korábbi köztársasági elnök felesége. 

Nyitókép: Facebook/Egy Vérből Vagyunk Alapítvány

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Magyarok Pásztora
2023. június 28. 19:18
Hajrá magyarok!
ZUzoli Süli
2023. június 28. 17:09
pride
Csak egyszerűen
2023. június 28. 15:15
Ezzel is lehetne egész nemzedékeknek példát mutatni, nem csak úgy, ahogy Nagy teszi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!