„Szükség van példaképekre” – állami kitüntetéseket adott át Novák Katalin

2023. augusztus 20. 18:12

Karikó Katalin és Szilágyi Áron kapta idén a Magyar Szent István Rendet, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes pedig a Magyar Becsületrendet.

2023. augusztus 20. 18:12

Novák Katalin közösségi oldalán számolt be arról, hogy Esztergomban Szent István király ünnepe alkalmából Karikó Katalinnak és Szilágyi Áronnak a legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Szent István Rendet, míg Böjte Csaba ferences szerzetesnek pedig a Magyar Becsület Rendet adta át.

„Olyan példaképekre van szükségünk, akikkel egy nyelvet beszélünk, akikkel közös a történetünk, akik olyanok, mint mi, mégis többek és jobbak nálunk”  – fogalmazott bejegyzésében az államfő. „Akikre úgy nézhetünk fel, hogy közben bennük magunkra ismerünk” – hangsúlyozta Novák Katalin. 

„Munkájukat szolgálatnak tekintik”

A köztársasági elnök kiemelte: 

mindhárom díjazottnak fontos a magyarsága, a közösségért dolgoznak, munkájukat szolgálatnak is tekintik. 

Közös bennük az emberségük, a család fontossága, s hogy mindannyian az egy mindenkiért elv szerint élik életüket.

A köztársasági elnök Karikó Katalinról elmondta: olyan kutató, aki hitt abban, hogy ami a fejében gondolatként megszületett, még akkor is valódi, jó megoldás lesz a gyakorlatban, ha erről lebeszélik, elbátortalanítják. A nehézségekből tudott épülni, s ezt adja tovább a hozzá forduló fiatal kutatóknak is.

Szilágyi Áronról a köztársasági elnök kiemelte a Stipendium Peregrinum programhoz való csatlakozását. Mint mondta, Szilágyi Áron vállalta, hogy személyesen támogatja, segíti a fiatal tehetségeket, amit ő maga is megkapott. Példamutató abban is, ahogy Fair Play-díjasként az ellenfeleivel bánik, amilyen tisztelettel fordul a másik felé.

Böjte Csaba azt vállalta, hogy az igazán nehéz  sorban élő árva, vagy rossz körülmények között élő 2500 gyereknek, fiatalnak nyújt otthont és családot. A jóság iránti elkötelezettséggel élő az életét, tudását pedig úgy adja tovább, ahogyan az általa felnevelt gyerekek is gondoskodnak a rászorulókról – fogalmazott Novák Katalin.

A méltatás szerint a legrangosabb állami díjjal Karikó Katalin Magyarország és a magyar tudomány hírnevét világszerte erősítő, a legkiválóbb magyar szellemi hagyományokat folytató, nemzetközileg is nagyra értékelt tudományos pályáját, különösen több évtizeden át kitartóan végzett, a gyógyítás új dimenzióit megnyitó kutatómunkáját ismerték el.

Szilágyi Áron Magyarország és a magyar sport jó hírnevét világszerte erősítő, a legnemesebb magyar sporthagyományokat követő, ifjú korától egyéni és csapatszinten is kivételes nemzetközi sikereket hozó sportolói pályafutása, valamint a fiatal tehetségek támogatása iránt elkötelezett, a kiemelkedő fizikai és mentális teljesítmény mellett sportszerűségből és emberi tartásból is mintául szolgáló életpéldája elismeréseként kapta a Szent István Rendet.

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója az erdélyi nehéz sorsú gyermekek felkarolása érdekében példamutató eltökéltséggel végzett, a cselekvő szeretet erejét hirdető humanitárius tevékenysége, emberközeli és az isteni gondviselés megélését segítő, kivételesen nagy hatású tanításai, a magyar nemzet lelki megerősödését legkisebb testvéri odaadással szolgáló életútja elismeréseként részesült a Magyar Becsületrendben.

A vonatkozó bejegyzést alább tekinthetik meg:

MTI/Mandiner

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: Novák Katalin Facebook-oldala

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kalazirozsaa
2023. augusztus 22. 14:01
Böjtének miért is ????
karakter-2
2023. augusztus 22. 09:02
"Öt oltást kaptam, ebből négy Pfizer. Semmiféle mellékhatást nem tapasztaltam," --- Örülök neki, remélem ez így is marad. De attól még tény, hogy az mRNS vakcinának vannak mellékhatásai (mint szinte minden gyógyszerhatású anyagnak). Japán vizsgálatok igazolják, hogy emberek haltak meg szívbántalmaik miatt az oltástól. Az is tény, hogy a fősodratú média és a politikusok erről hazudnak. Magyarországon pedig erről nagy csend van (gyerekek oltásáról is), miközben Nyugaton már erőltetik az újabb boostereket.
papamaci57
2023. augusztus 21. 08:51
Öt oltást kaptam, ebből négy Pfizer. Semmiféle mellékhatást nem tapasztaltam, hacsak azt nem, hogy nem lettem covidos.
Zolotarjov
2023. augusztus 21. 08:28
Na ugye..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!