Komoly veszélyre figyelmeztetett Szijjártó Péter

2023. október 15. 09:28

„Ez nekünk nagyon rossz lenne, ebben van történelmi tapasztalatunk” – írta bejegyzésében a külügyminiszter.

2023. október 15. 09:28

Teljesen egyértelmű, hogy új világrend van kialakulóban; az, hogy hogyan néz majd ki ez a világrend, ma még teljesen bizonytalan – írta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap reggel a Facebook-oldalán a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről bejelentkezve, ahonnan Kínába indult. Szijjártó Péter szerint sajnos komoly a veszélye annak, hogy a világ újra blokkokra fog osztódni. 

Ez nekünk nagyon rossz lenne, ebben van történelmi tapasztalatunk”

 – jegyezte meg a külügyminiszter. Hangsúlyozta, Magyarország abban érdekelt, hogy a következő évek az összeköttetésekről, a konnektivitásról, a kulturált nemzetközi együttműködésről szóljanak. Kelet és Nyugat együttműködése nélkülözhetetlen a globális biztonsági és gazdasági veszélyek leküzdéséhez – szögezte le Szijjártó Péter. Hozzátette: a kínai elnök kezdeményezése, az Egy övezet, egy út ezt a célt szolgálja. „Most irány Peking, a kezdeményezés csúcstalálkozója. Repülés egész nap, érkezés ottani késő este” – tudatta a külügyminiszter.

(MTI)

Nyitókép: Facebook

 

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csapláros
2023. október 15. 22:20
Tommaso 2023. október 15. 14:55 ..."és az agresszív, terjeszkedő, területrabló, megszálló, gyarmatosító Orosz Birodalom csapatai itt állomásoznak majd a magyar határon. Ez nekünk nagyon rossz lenne,"... A faszt lenne rossz, mint ahogy Kádár idején sem lett volna rossz, ha csak a határon állomásozott volna a szovjet hadsereg. SŐT jobb lenne, mint a Nyírségre, sőt a Balatonra ácsingózó magyarokat mészárló neonáci hohol csürhe maffiózók szomszédsága, akiket úgy sztárolsz, nemzetáruló húgyagyú ügynöke valamelyik magyarnépirtó tót, oláh, CIA vagy bárki faszom ELLENSÉGNEK, mintha az életed függne tőle! Mondd meg a tartótisztednek, hogy ez most nem jött be, ugrott a Júdáspénz!
Palatin
2023. október 15. 18:12
Egy amerikai szakértö az Ukrajnai háború teljes hátteréröl: https://www.youtube.com/watch?v=l6y3l9xLBRs Ez azért érdekes a palesztin-izraeli konfliktus kapcsán is, mert pontosan rámutat az USA politikai gonoszságára. Nézd végig, akkor megérted a közel-keleti konfliktust is.
Palatin
2023. október 15. 18:10
Ez nem orosz-ukrán, hanem amerikai-orosz háború. Ideje lenne ezt végre megérteni. Ezt a háborút nem az oroszok kezdték, hanem az USA. A háború ugyanis akkor kezdödött, amikor Clinton, - Gorbatcsovnak tett "isten bizony"-igérete ellenére elkezdte rohamtempoban bövíteni a NATO-t kelet felé. Gorbacsov naivan hitt abban, hogy eljött az új világ, mindenki mindenkinek a barátja. A Nyugat ezt játszotta el elötte. Elhitte a szóbeli igéretet, de Clintonnak egyetlen szava se volt öszinte és igaz. A Nyugat már a NATO bövítését tervezte, amikor Gorbacsovot éppen átverték. Az ukránok ebben háborúban csak az USA fogyóeszközei, azzá degradálták öket.
Palatin
2023. október 15. 18:04
Szijjártó az egyetlen külügyminiszter a világon, aki bármely országbeli kollégájával beszélni hajlandó és tud is, méghozzá nagyon korrektül, magas szinten. A külpolitika lényege az egyeztetés, még az ellenfelekkel is. A duzzogás, ami Nyugaton szokás, az egy óvodás primitivség, ami igen sok emberéletbe kerül. Nyugat-Európában a politikai vezetök pünkösdi királyok, akik állandóan amiatt rettegnek, "Jaj, nehogy a koalíciós partner kiugorjon, vagy a média szétcincálja, amit mondtam, mert akkor végem van..." Olyan koalíciók vannak, hogy néha még a kedvenc háziállatokat is be kell venni, hogy meglegyen az 51% Ezért aztán az unióban is úgy szavaznak ezek a gyáva kukacot, hogy a a fösodornak, föleg Amerikának tetsszen. A saját ország érdeke természetesen le van xarva. Ezért tünik Orbán "különcnek", fekete báránynak. Szomorú és kiábrándító, hogy az unióban különcnek kell lenni ahhoz, hogy valaki a saját országát, ezzel Európát is képviselje. Európa érdekei a tagországok összesített érdekei.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!