Van az a kép, ami körül forog most az ország – a magát rúzsozó, öreg férfi

„A rúzsos férfi

Ugye van az a kép, ami körül forog most az ország – a magát rúzsozó, öreg férfi.

Sokat gondolkozom szülőként, hogyan védjem meg a gyereket az állandó kütyüzéstől. (Nem csak a gyereket, hanem saját magamat is. Fruzsina vagyok, 47 éves, fészbukfüggő… :))

Minden gépes játékot tiltok (könnyű, mert lány), de a youtube állandó program (már előfizettem a reklámmentes, gyerek tartalmakra).
Szerencsére nem akar nagy hülyeségeket nézni, de azért a legofriends mesék vinnyogó hangja és bugyuta sztorija valószínűleg rombolja a kifinomult képi-szellemi gondolkodását.

Kiskoromban szerettem a giccset, anyukámék nem szerették, aztán ezen vitatkoztunk, hogy szerintük nem menő a giccses, rózsaszín tolltartó, szerintem meg menő. Szerintük olvassak Békés Pált én pedig Bucó, Szetti, Tacsi képregényre ácsingóztam.

De jussunk el a rúzsozó hajléktalanig!

Szóval próbálok visszaemlékezni, hogy engem hogy neveltek és azt átadni a gyereknek. A szüleim sok filmre azt mondták, hogy butaság, meg erkölcstelen, de simán megnézettek velem olyan szinházi darabot és filmeket, amelyek gondolom 18 plusszosok, mint az Ötödik pecsét. 
Megnézhettem, ahogy kínvallatják a kommunisták a rabot, de eltakarták a szemem, ha csók volt a vásznon.

Rendes katolikus családban nevelkedtem, finom, elegáns, polgári felmenőkkel. Könyvet raktak a hónom alá ebédnél és nem használhattam olyan szavakat, mint hogy csaj, meg csávó.

Ugyanakkor mindent olvashattam. Anyukámat azért rúgták ki a Patrona kollégiumából, mert tiltott irodalmat olvasott. 
Az is igaz, hogy a 80-as évek filmjeit nézve, nem volt mitől félteni a gyereket. Nem volt tudatos agymosás, legfeljebb annyi, hogy mindig az amerikai katona a jó és mindig ő győz.

Ma már alig van olyan film, könyv, amiben nincs érzékenyítés. 

Mivel nem tudom teljes burokban nevelni a gyereket, bár mindent megteszek ezért, így szépen végigbeszélgettünk mindent, ami az ő szintjén a témát érinti – hogyan lesz a gyerek, mit csinálnak a nénik, akik kelletik magukat, mi van, ha férfi fogja egy férfi kezét. 

Megfigyelésem szerint nagyon hálás, hogy mindezt tudja és lehet velem ezekről beszélgetni, semmi tabu nincs.

De! Azért mégis fontos az állami szabályozás. Nem szeretném, ha az iskolában ilyen témákkal tömnék a fejét, más megközelítésben, mint amit a vallásunk képvisel. Nem szeretném, ha a könyvtárból érzékenyitő könyveket hozna haza és már többször kijöttünk moziból, kapcsoltunk ki filmet, mert nem tetszett a szemlélete.

Szóval szülőként jogom van tudni, hogy van-e érzékenyítés abban a könyvben, filmben, kiállításon.

Az más kérdés, hogy egy rúzsozó hajléktalan férfi fotót bármikor megnézhet, szerintem együttérzést váltana ki belőle és megkérdezné, hogy miért rúzsozza magát egy férfi, én meg szépen elmagyaráznám, hogy van ilyen.

Emlékszem, amikor kiskamasz koromban Hrabalt olvastam és részletesen le volt írva, hogy lett a főszereplő öngyilkos. Van ilyen. Ezektől nem lehet megóvni a gyerekeket, de az nagyon fontos, hogy meg merje kérdezni, el merje mondani a legsötétebb, legcikibb, legfélelmetesebb gondolatait is. Mi azt komolyan vegyük, legyen időnk megbeszélni.

Persze lehet egy nagy burkot képezni az ország felé, támogatom is, de az internet korában percenként lóg ki a gyerek feje a burokból…

Úgyhogy elsősorban példamutatással és beszélgetéssel, a közössége megválogatásával, aktív vallási élettel, nagy szerető családdal tudom megvédeni…”

***

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay