A Szentlélek a bennünk élő erő (Interjú)

2024. május 19. 08:12

Ha egyszer valaki vallásos, kivált, ha katolikus hívő, akkor neki nem elég, hogy jól érzi magát a szentmisén.

2024. május 19. 08:12
Erdő Péter
Magyar Nemzet

Nyitókép: Ambrus Marcsi – IEC2020

Eminenciás bíboros úr! Pünkösd a húsvét és a karácsony után a harmadik legnagyobb keresztény ünnepünk, amikor a Szentlélek eljövetelét, ajándékainak kiáradását ünnepeljük. Miben áll a Szentlélek valósága, miben tapasztaljuk meg a jelenlétét?

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek hármasságában a Mindenható gondolatáról elsősorban maga az Atya jut eszünkbe. A Fiú, a megtestesült második isteni személy közel áll hozzánk, hiszen valóságos ember is lett, tehát Jézus Krisztus személyében ábrázolhatjuk, ismerhetjük, emberi szavakban megfogalmazott tanításai ránk maradtak. A Szentlélek pedig olyan erő, amely bennünk él, akit megkaptunk már az első pünkösd ünnepén – és azóta is újra meg újra. A Szentléleknek tulajdonítunk nagyon sok hatást az egyéni életünkben, de az egyház életében, sőt a világ működésében is. Az Ószövetség azt mondja, hogy az Úr Lelke betölti a földkerekséget. Ez a keresztény ember számára megelevenedik, mivel ez a lélek már nem személytelen erőként jelenik meg, hanem a harmadik isteni személyként. Neki tulajdonítjuk az Ószövetségben is megjelenő ajándékokat, amelyeket külön meg is nevezünk, amikor a bérmálás szentségét kiszolgáltatjuk. Ezek a bölcsesség – nem az egyszerű lexikális tudás, hanem hogy tudjuk, mitévők legyünk –, az értelem, a tanács, a tudomány, a jámborság vagy másképpen a vallásosság, az erősség, az istenfélelem. Ezek az ajándékok igazítják el a hívő embert az élet útján.”

 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-91
2024. június 01. 00:29
🍓 ️ ­É­­­r­­t­­­é­k­­­e­l­­­d­ ­a­­­ ­­­s­z­­e­­­x­­i­­­ ­p­­­u­n­­c­­i­m­­a­­­t­ 👉 𝐖­­𝐖­­­𝐖­­­.­𝐗­­𝟏­𝟖­­.­­­𝐅­­­𝐔­𝐍
polárüveg
2024. május 19. 23:50
Aki már egyszer látott átszellemült, a megélt tapasztalatoktól boldog arcot, az tudja, mit jelent másnál a Szentlélekkel való betöltődés. Aki meg megélte, az saját magánál tudja. Aki elzárkózik, aki nem üresíti ki magát, azt meg hogy is tölthetné be? Ezen a területen az emberi okosság a gát, - a gyermeki nyitottság pedig a nyitott ablak. Kívánok minden embertársamnak igaz átélést akár pünkösdkor, akár máskor!
Bell & Sebastian
2024. május 19. 12:40
Felhajtóerő Aki egyszer megtapasztalta, annak nem kell magyarázat, aki pedig kizárta, annak számára a világ minden bölcse kevés. Kapálózva megfulladni sokkal vonzóbb egyeseknek, mint ellazulva lebegni a tenger felszínén.
gekk
2024. május 19. 11:02
A hit az ember magánügye. Vagy otthon, vagy a templomban, bár az utóbbi mindig is inkább szólt, szól a pénzről, vagyonról. Ezek a sorok a pedofilbotrány tükrében ismét csak kontraproduktívak, mivel csak a szokásos lózungok, nincs mögöttük mára semmi. Pl. a kat. egyház tipikusan vagyon, pénz és hatalomorientált ma is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!