Zelenszkij mandátuma május 21-én lejár, a szakértő szerint ez következhet utána

2024. május 15. 12:07

Bendarzsevszkij Anton úgy látja: a különböző ukrán politikai erők megpróbálják majd kihasználni a helyzetet.

2024. május 15. 12:07

Nyitókép: AFP/Ercin Erturk / Anadolu Agency

Az InfoRádiónak nyilatkozott Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, aki elmondta: egy hét múlva, május 21-én lejár az ukrán elnök mandátuma, viszont háború idején nem lehet választásokat tartani. A szakértő szerint az ukrán elnöki adminisztráció minden bizonnyal úgy értelmezi ezt a két rendelkezést, hogy mivel háborús helyzet van és nem lehet választásokat tartani, 

automatikusan Volodimir Zelenszkij marad az államfő, még akkor is, ha már lejárt a mandátuma.

„Valószínűleg egy átmenetileg elnöki feladatok ellátó felelős vezetővé válik, tehát folytatja az eddigi elnöki működését, amíg nem lehet újra, legitim módon választásokat tartani” – hangoztatta a szakértő. Azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy ezt a nem teljesen egyértelmű jogi szabályozást a különböző ukrán politikai erők megpróbálják kihasználni. Politikai kampányt folytatnak, hogy valójában itt lezárul az elnöki ciklus, és máshogy kellene a kérdést megoldani. „Ez egy nagyon problémás helyzet, és nincs jó megoldása” – fogalmazott a szakértő.

 

 

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-87
2024. május 28. 19:46
🍓 ️ ­­­É­r­t­­é­­­k­­e­l­­­d­­ ­a­­­ ­s­z­­­e­x­i­­ ­p­­­u­­­n­­c­­­i­­m­­a­­t­­ 👉 𝐖­­𝐖­𝐖­.­𝐗­𝟏­𝟖­­­.­­­𝐅­𝐔­𝐍
Intel
2024. május 17. 17:09
Aki választásokról hőbörög már viszik is a frontra. Egyszerű.
backsplash
2024. május 15. 15:41
Nem valószínű, hogy választásokat tudnának tartani. Ez képtelenség, hiszen ha Oroszországban elhagyja a kifutópályát egy bombázó, egész Ukrajnában megszólalnak a szirénák. Van ideje a szarházinak. Még nem köröztetik az EU - NATO tagállamoknál a részvételi hajlandóság felmérését. Megpróbálják ezt felülről ránk nyomni. Remélem, hogy ez inkább annak szól, hogy a nyugat belemegy egy új európai biztonsági struktúra kialakításáról folyó tárgyalásba az orosz partnerrel és előtte beavatkozással fenyegetve próbálnak meg nyomást gyakorolni. De bármi lehet. Mindenesetre Újvidéken nagyon jó eladó házak vannak, jó áron, arra az esetre, ha ez a bűnbanda valahogyan összebarkácsolná a jogi környezetet arra, hogy bevethessen. Én nem harcolok szlávokért. Csúnya dolog kijelenteni, de minden magyar embernek az a jó, ha ezek szépen egymást ölik.
2024. május 15. 15:05 Szerkesztve
Szegény kis cuncus stöpszli náci kobold...most mi lesz május 21- től, maradsz megbízott?....Parlament által, esetleg magad által?...Óriási a káosz ott, nálad, a fasisztáknál ... Ugye, kellett nektek Putin népével utálkodni? Az orosz kiáll az orosz mellett, utolsó vérig: ez érvényes a te korcs országodra is???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!