Biztonságban az interneten: az iskolarádió a legjobb módja a tájékozódásnak?

2012. szeptember 26. 18:16
Fegyverként használhatjuk a gyereket más gyerekek ellen, hogy tanuljanak – ismertette Angliában már bevált módszerét Russel Prue Az internet hatása a gyermekekre és a fiatalokra című budapesti konferencián, megjegyezve, hogy ez egy rendkívül költséghatékony megoldás.

Russel Prue, az Anderton Tiger LLP, Anglia egyik legsikeresebb online rádiójának tulajdonosa Az internet hatása a gyermekekre és a fiatalokra című budapesti konferencián kedden azt mutatta be, miképpen lehet az online biztonság szolgálatába állítani egy internetes iskolarádiót. „A fiatalok még nem tudják, mit tehetnek meg biztonsággal az interneten” – mondta, hozzátéve: „nekünk kell megtanítanunk nekik”.

Prue egy videón egy egyéves kislányt mutatott, amint szinte felnőttként használja az iPadet, míg egy nyomtatott magazinnal alig boldogul. A szakember elmondta: jó vagy nem jó, ebbe az irányba tart a világ. A gyerekek – véleménye szerint – kizárólag azokat az eszközöket fogják megtanulni használni, amit használni akarnak.

Példaként az angol médiaguru megemlítette a Safer Internet Day élő adását, amelyet 40 millió ember hallgatott. Úgy látja, ez felmérhetetlen siker. Kifejtette: ennek keretében fiatalok készítették el saját műsoraikat, és a nagyszerű kezdeményezéshez pénz sem kellett, csupán egy számítógép. Prue ennek heti szinten rendszeresített változatát is ismertette egy másik, szintén gyerekek által készített magazinműsort említve. „Ez a helyes út, és bár üzeneteink még nem jutnak el mindenhová, ezt kell folytatni” – húzta alá. „Fegyverként használhatjuk a gyereket más gyerekek ellen, hogy tanuljanak” – mondta Prue, megjegyezve, hogy ez egy rendkívül olcsó módszer.

Az Anderton Tiger LLP tulajdonosa kiemelte: az online iskolarádiót bárki létrehozhatja iskolájában, ha csatlakozik a School Radio Calendar oldalhoz, ahol egyéb tanácsokat és segítséget kaphat. „Az internetrádió eléri az egész világot, gyors, olcsó és hatékony – Önök miért nem használják?” – zárta előadását az Angliából érkezett szakember.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés