Szenior szakemberekkel erősített a Neo Interactive

2012. november 22. 14:40
Végéhez ért az a több hónapos átalakítási folyamat, melynek során a Neo Interactive független hazai digitális ügynökség fontos pozíciókban vérfrissítést hajtott végre - olvasható a cég közleményében. A változtatásokat a megbízások számának emelkedése, valamint a cég növekedése indokolta.

Az idén tizedik születésnapját ünneplő cég ügyvezetője, Soós Gergely az átalakítás két fő indokát emelte ki. A megbízások számának bővülését, másrészt azt az elmúlt másfél évben végrehajtott, a cég dinamikus növekedése miatt szükségessé vált szervezetfejlesztést és folyamatszabályozást. „Utóbbi akarva-akaratlan azzal jár, hogy a megváltozott elvárások és a korábbitól eltérő munkavégzési folyamatok nem adaptálhatók automatikusan a szervezet minden tagjára, és a megújult működéshez új emberekre is szükség van. Ezért a kiemelt posztokon minőségi cseréket vagy bővítést csináltunk, amelynek révén olyan tapasztalt szakemberekkel is erősödtünk, akik komplexebb feladatok önálló ellátására is képesek.”

Az átalakítás jegyében igazolt a céghez Tóth Roland, aki korábban a White Rabbit-nél dolgozott, azt megelőzően pedig a Repubic Group online divízióját vezette, illetve a BrandFestival és DigitalFestival konferenciák szervezésében vett részt. A szakember a Neo Interactive kiemelt ügyfélprojektjeinek, valamint az ügynökség saját projektjeinek – például az Enter!Digital konferencia vagy az Internetes Vásárlás Napja – irányításában vesz részt.

A média divízióba igazolt Metky Henrietta, a Kirowski online média részlegének egykori egyik létrehozója, majd az OTL, később pedig a DiNero ügynökségek médiaigazgatója, aki az IAB által idén összeállított „online reklám úttörői” listának is szereplője.

Szintén a Neo Interactive média területét érintő hír, hogy a médiaterület korábbi vezetője, Benkó Judit médiatanácsadói pozícióban tért vissza a neo-ba, és jelenleg az ügynökség által szervezett Digitálismédia-tervezés képzést irányítja.

Senior social media manager munkakört tölt be az ügynökségnél Maczonkai Dániel, aki ezt megelőzően a Carnationben dolgozott. Csak úgy, mint Bergendi Norbert senior programozó és Tóth ’Carlos’ Károly senior szövegíró. Szintén szövegíró Csirke Dániel, aki a Laboratory Ideas-tól érkezett. Webshop és mobil eszközökön történő front end-fejlesztésekben erősíti a neo csapatát Holecz Kristóf vezető fejlesztő.

A kreatívterületet érintő további hír, hogy a májustól a neo-ban dolgozó kreatívigazgató, Bóta Balázs családjával külföldre költözik, és pozícióját Lakner Bertold, az eddigi Head of Idea veszi át.

A fentiek mellett a neo továbbra is aktívan folytatja pályakezdő vagy junior-szintű szakmai háttérrel bíró ígéretes fiatalok képzését és beépítését a cégbe. Ennek eredményeképpen erősíti az account területet Velezdi Ténia és Csákvári Anna, a pénzügyi területet Radics Éva, a social méda területet pedig Deák Rita.

A Neo Interactive legnagyobb ügyfelei a MOL, a Tchibo, a Bonafarm-csoport, a Startlap, a Nők Lapja Café, Invitel, Auchan, Tetrapak, Coca-Cola, Sanofi-Aventis, Fundamenta, valamint a neo ügyfélkapcsolati partnerügynökségén keresztül a SPAR és a Nestlé.
 

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában